Ülésezett az MPB – Illés Fanni viszi a zászlót a paralimpia megnyitóján

Vágólapra másolva!
2024.07.04. 18:57
Fotó: Árvai Károly
Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó viszi majd a magyar zászlót a párizsi paralimpia megnyitóján – hangzott el a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) csütörtöki, rendkívüli közgyűlésén, amelyen a tagszervezetek egyhangúlag elfogadták az augusztus 28-án kezdődő játékokra utazó küldöttség összetételét.

Magyarország eddig 11 sportágban 35 kvótát gyűjtött, hetet úszásban, hatot kajak-kenuban és kerekesszékes vívásban, négyet asztaliteniszben és atlétikában, kettőt bocsában és sportlövészetben, egyet erőemelésben, íjászatban, kerékpárban és lovaglásban.

Illés Fanni személyesen nem tudott jelen lenni a csütörtöki eseményen, de a ciprusi edzőtáborból videóüzenetben köszönte meg a felkérést, s mint mondta, nagy megtiszteltetés, hogy ötödik paralimpiáján ő viheti a zászlót.

Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár (Fotó: Árvai Károly)

Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság jelentős létszámmal vághat majd neki a játékoknak.

„A célegyenesbe fordulunk a felkészülést illetően, és reménykedünk abban, hogy az előző játékokhoz hasonló lesz az eredményesség. A feltételek adottak voltak. Mindenki elsősorban saját magával versenyez, s ha így eléri a célját, akkor elégedett lehet” – fogalmazott és további sérülésmentes felkészülést, valamint helytállást kívánt.

 

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára (Fotó: Árvai Károly)

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a két szervezet együttműködéséről beszélt, mint mondta, a sport bármely területéről legyen is szó, a MOB egyértelmű szándéka az együttműködés. Felidézte, hogy a MOB és az MPB közös munkája nem most kezdődött, de örömmel folytatták és Párizzsal kapcsolatban folyamatosak az operatív egyeztetések.

„A magyar paralimpiai csapat minden paralimpiáról emelt fővel, jó eredményekkel jöhetett haza, biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz” – jelentette ki.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója (Fotó: Árvai Károly)

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója úgy fogalmazott: nagyon büszke arra, amit a közmédia az elmúlt években a paralimpiáért, a parasportokért tett, és ezúttal is mindent elkövetnek azért, hogy az összes felületükön közvetítsék a magyar sportolók szereplését. Kiemelte, hogy az M4 Sporton és az m4sport.hu-n ezúttal sokkal több sportolót, eseményt tudnak majd megmutatni élőben, minden korábbinál több felületen és terjedelemben számolnak be a paralimpia eseményeiről.

Az MTVA Sajtó és Marketing Irodája csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MPB budapesti közgyűlésén Szöllősi György, az MTVA Sportkoordinációs Szerkesztőbizottságának elnöke, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője jelentette be az együttműködést, amelynek révén bekapcsolódhatnak a rádióhallgatók a paralimpiai játékokba.

A közlemény hangsúlyozta: a közmédia sportcsatornáinak kiemelt közszolgálati feladata beszámolni a hazai és külhoni sportélet minden érdemi eseményéről, a magyar sportolók valamennyi sikeréről a kiemelt sportágakban éppúgy, mint az utánpótlás, a szabadidő- vagy a parasport területén. Ezért a társadalmi szempontból fontos, népszerű sportágakra is odafigyelve szolgálja a közszolgálati médiumok teljes sportportfóliója a sportszerető közönség igényeit. A Nemzeti Sportrádió különös hangsúlyt fektet az olyan értékteremtés szempontjából fontos példaértékű sportteljesítmények bemutatására, mint a paralimpia.

„A Nemzeti Sport, ahogyan Atlanta óta minden nyári paralimpiáról, most is a helyszínről tudósít. Természetesen az M4 Sporton is folyamatosan követhetik majd a magyar sportolók szereplését, amellyel most először, nagy terjedelemben foglalkozik a Nemzeti Sportrádió is helyszíni tudósítói révén” – mondta Szöllősi György a megállapodás megkötésének jelentőségéről.

Szöllősi György, az MTVA Sportkoordinációs Szerkesztőbizottságának elnöke (Fotó: Árvai Károly)

Szabó László, az MPB elnöke hangsúlyozta, a közmédia zászlóshajója lesz azon törekvésnek, hogy a magyar sportújságírók közössége mindent megtesz azért, hogy még nagyobb figyelem irányuljon a magyar paralimpikonokra a párizsi játékokon.

„Az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió már a tokiói olimpián magasra tett lécet is megemelve, korábban nem tapasztalt mennyiségű és minőségű tartalmat kínál majd a magyar paralimpiai csapatról. A Nemzeti Sport és más médiumok is helyszíni tudósítóval és fotóssal lesznek jelen, hogy mindig a legfrissebb tájékoztatást kaphassák a sportkedvelők” – részletezte Szabó László.

A közmédia reményei szerint a közvetítéseknek köszönhetően a paralimpikonok inspiráló teljesítményei több emberhez jutnak el, és nemcsak motivációt nyújthatnak a hasonló helyzetben lévő embereknek, de példát is mutathatnak és megerősítik a nézőket abban, hogy a sport mindenkié – áll a közleményben.

A Nemzeti Sportrádió a paralimpiai csapat hivatalos médiapartnere

A közgyűlés hivatalos részében elhangzott, hogy számos sportágban még zajlik a kvalifikációs időszak, várhatóan július 30-ig alakul ki a végleges magyar kvótaszám és névsor. Szabó Kristóf csapatvezető, az MPB gazdasági igazgatója kiemelte, hogy a 35 ember mellett először egy ló is a magyar versenyzői delegáció tagja lesz, a résztvevő sportágak és sportolók száma pedig 15-re és 42-re is emelkedhet. Mint elárulta, komoly előkészítő munkán vannak túl, már megvan, hogy a paralimpiai faluban melyik lesz a magyarok épülete, a név szerinti nevezés határideje pedig augusztus 5. Minden sportoló három nappal a versenye előtt érkezik meg Párizsba, a hosszú megnyitót viszont nem javasolják senkinek – tette hozzá.

Szabó László (balra), a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke (Fotó: Árvai Károly)

„A realitás az, hogy nagyjából a tokiói játékok szintjén tudjuk tartani a magyar paralimpiai csapat teljesítményét – mondta Szabó László a Nemzeti Sportrádió műsorában. – Tokióban a 18. helyen végeztünk a nemzetek rangsorában. Az előttünk végző tizenhét ország körülményeit ismerve nem várhatjuk, hogy előrébb lépjünk, de a résztvevő országok első hatodában-hetedében tudjuk tartani magunkat, és úgy tekintenek ránk, mint az egyik meghatározó nemzetre a paralimpián. Most harmincöt visszaigazolt kvótánk van, azaz a nemzetközi szövetség lepecsételte, ez biztos. Van pár versenyzőnk, akik világranglistáról, mások szabadkártyával szerezhetnek kvótát. Nagyon bízom benne, hogy négyessel fog kezdődni a kvótásaink száma.”

Szabó László elmondta, öt sportág, az asztalitenisz, az atlétika, a kajak-kenu, az úszás és a kerekesszékes vívás lesz a magyar csapat húzóága, ezekben lehet érmekkel számolni. A tokiói 16 érem elérése a cél.

Beszélt a Forbes-cikkről is, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a magyar parasportolókat, miközben ők is ugyanolyan fontosak és ugyanakkora hatással lehetnek a közönségre, és leszögezte, az MPB elnökeként továbbra is küzdeni fog azért, hogy ezt a szemléletet széles körben megváltoztassa.

„Aki azt meri állítani nekem, hogy Illés Fanni nem tartozik a legmeghatározóbb magyar sportolók közé, az ne foglalkozzon újságírással, és lehetőség szerint közélettel se” – fogalmazott Szabó László.

Szabó László A NEMZETI SPORTRÁDIÓBAN: A tokiói 16 érem elérése a cél

Szabó László, MPB elnöke megállapította, hogy a 41 tagszervezetből 31 van jelen, majd ismertette a már kvótát szerzett sportolók névsorát, hangsúlyozva, hogy 25-en már Tokióban is ott voltak, a versenyzők közül tíz viszont paralimpiai újonc. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a delegáció névsorát.

Szabó László felháborodásának is hangot adott. Mint mondta, a Forbes magazin friss, 25 legértékesebb magyar sportolót tartalmazó listája egyetlen magyar parasportolót sem tartalmaz, a témához tartozó cikke szót sem ejt a parasportról. „Elég volt! A magyar sport egy és oszthatatlan. A cikk szakmailag hazudik, emberileg és társadalmilag pedig kirekesztő” – mondta, minden jelenlévőt arra kérve, hogy a jövőben tegyen az ilyen magatartás megszűntetéséért.

A magyar paralimpiai csapat eskütételére augusztus 13-án kerül majd sor, a paralimpiai mozgalom legfontosabb sporteseményét pedig augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.

PARALIMPIA 2024
A már kvótát szerzett magyar sportolók
Úszás: Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin 
Kajak-kenu: Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, plusz egy országkvóta (szétlövés dönt)
Kerekesszékes vívás: Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla 
Asztalitenisz: Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa
Atlétika: Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István
Bocsa: Szabó Alexandra, Nagy Vivien
Sportlövészet: Dávid Krisztina, Rescsik Csaba
Erőemelés: Tunkel Nándor
Íjászat: Gáspár Tamás
Kerékpár: Wermeser Zsombor
Lovaglás: Fonyódi Ildikó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik