Fekvenyomó Eb: tizenkét érmet szereztek a magyarok

Vágólapra másolva!
2024.08.12. 13:48
Sajben Dániel (balra) a második helyen végzett (Fotó: Magyar Erőemelő Szövetség)
A magyar versenyzők az összes korosztályt figyelembe véve öt arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal zártak az Isztambulban megrendezett fekvenyomó Európa-bajnokságot.

A sportági szövetség hétfői közlése szerint Szabó Ágnes két aranyérmet is szerzett, miután a +84 kilósok között 155 kilogrammal zárt, emellett az abszolút elsőséget is begyűjtötte. Eredménye a valaha nyomott legnagyobb súly a nőknél Magyarországon. Schauer Kornél a 120 kilósoknál ezüstérmes lett, míg Palágyi Zsanett (69 kg) bronzérmesként végzett.

Az ifiknél Sajben Dániel (59 kg) Eb-ezüstöt szerzett, Kőhalmi Boriska (69 kg) harmadik lett, akárcsak Balog Vencel (66 kg).

A masters mezőnyben Európa-bajnok lett Petróczki Magdolna (masters 2; 75 kg), Katona Bálintné (masters 2; 57 kg) és Salamon Erika (masters 2; 63 kg). A dobogó második fokára állhatott fel Schneider Erzsébet (masters 2; +84 kg), és egy kimagasló eredménnyel (205 kg) Cserna János (masters 2; +120 kg).

„Úgy gondolom, a csapat minden tagja helytállt a kontinensbajnokságon, amelyen 31 ország 700 sportolója vett részt. A magyar válogatott tagjai hetven százalékban sikeres gyakorlatokat mutattak be” – mondta Kromek András, aki Szabó Ágnessel együtt nemzetközi bíróként is képviselte a magyar színeket.
 

 

Legfrissebb hírek

Fekvenyomó-világbajnokság: magyar érmek Amerikában

Egyéb egyéni
2024.05.31. 16:37

Kick-boksz: hat magyar első hely az isztambuli világkupán

Egyéb egyéni
2024.05.20. 14:17

Ligeti Dániel megcsinálta, ott lesz Párizsban!

Birkózás
2024.05.12. 18:30

Lévai Zoltán megcsinálta! Olimpiai kvótát szerzett Isztambulban

Birkózás
2024.05.10. 20:06

Kathi Béla lett a hazai sportitalgyártó arca

Egyéb egyéni
2024.05.10. 14:01

Európai Játékok 2027: Isztambul kapta a rendezés jogát

Egyéb egyéni
2024.03.27. 13:09

Vívás: 15. a férfi tőrcsapat az isztambuli vk-n

Egyéb egyéni
2023.11.12. 15:49

Videó: összeverekedtek a Galatasaray- és a Bayern-szurkolók

Bajnokok Ligája
2023.10.24. 14:38
Ezek is érdekelhetik