Balogh Gábor szeretné, ha novembertől megkezdenék a munkát az új öttusa szövetségi kapitányok

Vágólapra másolva!
2024.09.13. 11:46
Balogh Gábor (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Balogh Gábor, a Magyar Öttusaszövetség elnöke azt szeretné, ha a felnőtt és az utánpótlás-korosztályokért felelős új szövetségi kapitányok november 1-től el tudnák kezdeni a munkát.

A sportvezető erről az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában beszélt pénteken, s hangsúlyozta, ez a feladatkör nem olyan, amelyre „csak úgy be lehet jelentkezni”, vagy könnyű rá megfelelő szakembert találni. Martinek János eddigi kapitány a párizsi olimpia zárónapján, Gulyás Michelle egyéni aranyérme után jelezte, nem kívánja meghosszabbítani a december végén lejáró szerződését.

„A sportágon belül kell találni olyan szakembert, aki alkalmas erre a feladatra. Elindultak már ebben az ügyben egyeztetések, de végül majd egy pályázatot fogunk kiírni. Túl nagy bőség nincs abban, hogy kik közül tudunk majd választani, azonban kezd összeállni egy alkalmas csapat és kezd kirajzolódni, hogy ki mire lesz alkalmas” – nyilatkozott az elnök.

Balogh Gábor kiemelte, ő maga „személyiségeket, profilokat” keres az egyes feladatokra, amelyek között a felnőtt és az utánpótlás-korosztály szövetségi kapitányi posztja mellett a sportági toborzás is szerepel.

„Az dönt majd, hogy ki az, aki olyan személyiség, akit elfogadnak, miközben kellően határozott, adminisztrálni is jól tud és a munkájáért képes vállalni a felelősséget. A december végét nem tudjuk megvárni, ezért szeretném, ha november 1-től az új szövetségi kapitányok el tudnának kezdeni dolgozni” – mondta a sportvezető, akit tavaly december elején választottak a szövetség elnökévé. Az azóta eltelt 10 hónapról úgy vélekedett, az történt a szervezetnél, amit megválasztásakor ígért, de hozzátette: „A békítés még folyamatban van, az irányt viszont már sikerült felvenni.”

Balogh Gábor úgy értékelt, hogy az idei esztendő az öttusa éve volt, Gulyás Michelle olimpiai diadalát szeretnék „jól felhasználni” a sportági toborzási célokra is, míg Guzi Blanka olimpiai negyedik helyét szintén kiváló eredménynek nevezte. A férfiaknál a világbajnok Bőhm Csaba és a vb-ezüstérmes Szép Balázs eredményeit – előbbi 13., utóbbi 10. lett Párizsban – értékelve azt mondta, maradt némi hiányérzet, de mindkét öttusázó nagyon szépen versenyzett a nyári játékokon.

A lovaglást felváltó akadályversenyről az elnök elmondta, vannak nemzetek, amelyek már előrébb járnak ebben Magyarországnál, ám azon dolgoznak, hogy megfelelő szakembert találjanak a válogatott mellé, s ezt az új sportágat minél gyorsabban és minél hatékonyabban be tudják építeni.

„Négy év múlva is olimpiai érmeket szeretnék hozni, mert a magyar öttusa nem mehet oda úgy egy világversenyre, hogy nem az éremszerzés a célja” – jelentette ki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik