Darts: Luke Littler győzelmével ért véget a World Series Finals

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 23:07
Luke Littler ismét ellenállhatatlan volt (Fotó: Getty Images)
Az angol Luke Littler győzelmével ért véget az Amszterdamban rendezett World Series Finals. A 17 éves klasszis egész vasárnap parádés formát mutatott, és a döntőben esélyt sem adott honfitársának, Michael Smithnek.

Vasárnap a negyeddöntőkkel folytatódott a Worls Series Finals, ahol Littler elsőként Chris Dobey-val találkozott. A két angol összecsapása szorosan alakult, de Littler végül 10–7-re győzött és bejutott az elődöntőbe. A legjobb négy között igazi klasszikus párbaj következett: Littler ellenfele a holland Michael van Gerwen volt, ám a találkozó egyáltalán nem alakult szorosan. Az angol játékos pazar dobóformát mutatott, és könnyedén, 11–4-gyel jutott be a döntőbe, ahol honfitársa, Michael Smith várt rá.

Smith a negyeddöntőben Rob Crosst múlta felül 10–9-re, majd a négy között Peter Wrightot is búcsúztatta már könnyebben, 11–6-tal. A döntőben azonban Smith nagyon rossz formát mutatott, több esetben is úgy tűnt, hogy igazán nagy kedve sincsen a játékhoz. Ezzel szemben Littler nagyon elkapta a fonalat, kirobbanó formában dobott és egészen könnyed, 11–4-es győzelmet aratott. Ennek köszönhetően pedig megnyerte a World Series Finalst.

DARTS
WORLD SERIES FINALS, AMSZTERDAM
NEGYEDDÖNTŐ
Luke Littler (angol, 102.91)–Chris Dobey (angol, 100.17) 10–7
Michael van Gerwen (holland, 94.41)–Luke Humphries (angol, 94.06) 10–9
Peter Wright (skót, 93.31)–Daryl Gurney (89.10) 10–4
Michael Smith (angol, 103.92)–Rob Cross (angol, 93.53) 10–9
ELŐDÖNTŐ
Luke Littler (angol, 107.95)–Michael van Gerwen (holland, 99.20) 11–4
Michael Smith (angol, 96.07)–Peter Wright (skót, 94.25) 11–6
DÖNTŐ
Luke Littler (angol, 102.21)–Michael Smith (92.97) 11–4

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik