Asztalitenisz Eb: Kovacsics Imre bízik abban, hogy ő lesz az ETTU új elnöke

Vágólapra másolva!
2024.10.14. 12:23
Kovacsics Imre bízik abban, hogy ő lesz az ETTU új elnöke (Fotó: Koncz Márton)
A linzi kontinensviadal keretében csütörtökön tartják az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) tisztújító kongresszusát, az elnöki posztra a magyar szövetséget (MOATSZ) irányító Kovacsics Imre is kandidál.

Az 53 éves sportvezető májusban jelentette be, hogy harcba száll az elnöki pozícióért. A Spa Hungary Holding Zrt. testnevelő tanári végzettséggel is rendelkező tulajdonos-vezérigazgatója tavaly június óta a MOATSZ elnöke. 

A luxembourgi központú ETTU elnöke jelenleg az orosz Igor Levityin, aki azonban önként felfüggesztette a tevékenységét, így a szervezetet ügyvezető elnökként a portugál Pedro Miguel Moura irányítja. Ő lesz Kovacsics egyetlen ellenfele az elnöki posztért. 

A magyar sportvezető az utóbbi hónapokban megpróbált minden európai sportági vezetővel személyesen találkozni, mint mondta, ez 95 százalékosan sikerült. 

„A fogadtatásom jó volt, a hátrányom talán annyi, hogy alig több mint egy éve vagyok itthon elnök. Másrészt viszont hallottam olyan jellemzést is, hogy olyan vagyok, mint a friss oxigén a véráramban, az pedig mindig nagyon kell. Az előnyöm ez lehet, hogy máshogy látom a dolgokat, mint aki már hosszú ideje az asztaliteniszben dolgozik” – nyilatkozott az MTI-nek Kovacsics Imre. 

Az esélyeivel kapcsolatban úgy fogalmazott: ha mindenki úgy szavaz majd, ahogy szemtől szemben ígérte, akkor nyerni fog. 

„Úgy gondolom, hogy kiváló szakmai anyagot tettem le a tagság elé, hét pontban fogalmaztam meg az elképzeléseimet. Világszinten szeretném erősíteni az európai asztalitenisz érdekérvényesítő képességét, a sportdiplomáciát. Szeretném megerősíteni gazdaságilag az ETTU-t, ez fontos ahhoz, hogy szakmailag is előre tudjunk lépni. Fontosnak tartom a környezetvédelmet is és megoldási javaslatot tettem egy európai székház létesítésére. Emellett a programom része az oktatás, egy életpályamodell bevezetése és az egészségvédelem területe is” – fejtette ki a MOATSZ elnöke. 

Hozzátette: nagyon örülne, ha személyében újabb magyar elnöke lenne egy európai sportági szövetségnek. 

„Nem ellenfélként tekintek portugál kollégámra, nem őt akarom legyőzni, hanem valamiért szeretnék dolgozni. Remélem, hogy szép jövőképet tudok mutatni az asztalitenisznek!” – zárta szavait Kovacsics Imre.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik