Asztalitenisz: „Világéletünkben emlékezni fogunk az elmúlt idényre” – Somlyó Gergely, a Budaörsi SC elnöke

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.10.24. 21:55
Balról jobbra: Fazekas Mária, Szvitán Krisztina, Somlyó Gergely és Póta Georgina (Fotó: Dömötör Csaba)
Története legsikeresebb idényével fordul rá az új évadra a Budaörsi SC asztalitenisz-szakosztálya – a száz évvel ezelőtt alapított klub női pingpongosai először nyerték meg az Európa-kupát, valamint a csapatbajnokot és a női egyes magyar bajnokot is a budaörsiek adták. Somlyó Gergely elnök a csütörtöki sajtótájékoztatón a büszkeségek mellett a nehézségekre is kitért.

A Budaörsi SC asztalitenisz-történelemkönyvében vastag betűkkel jegyezhetnék a 2023–2024-es idényt, nem akármilyen sikereket élhettek át ugyanis az idén éppen százéves klub pingpongosai. Története során először a női csapat (Dari Helga, Fazekas Mária, Madarász Dóra, Molnár Kendra, Póta Georgina összeállításban) megnyerte a második számú nemzetközi sorozatot, az Európa-kupát. Korábban három ezüst- és két bronzérmet szereztek a budaörsiek, tavaly is finalisták voltak, akkor kikaptak az olasz ASD Quattro Moritól, idén viszont az áprilisi döntőben felülmúlták a spanyol Museo De la Almendra Francisco Morales csapatát, így tizenkilenc év után győzött ismét magyar együttes az Ek-ban. Júniusban Dari, Fazekas, Madarász és Póta mellett Makszuti Anettával nyolcadik csapatbajnoki címét szerezte meg, márciusban Madarász Dóra hatodszor lett egyesben bajnok, áprilisban Molnár Kendra révén az U19-es lány bajnokot is a budaörsi alakulat adta, a júliusi serdülú Európa-bajnokságon pedig Dohóczki Nóra gyűjtötte be a bronzot. Mindezek mellett három budaörsi sportoló jutott ki a párizsi olimpiára: Póta Georgina és Madarász Dóra mellett a cselgáncsozó Ungvári Attila.

„Az asztalitenisz a Budaörsi Sport Club legeredményesebb szakosztálya, huszonegy év és több mint kétszáz lejátszott nemzetközi meccs után sikerült megkoronázni a nemzetközi szereplésünket, és megnyerni az Európa-kupát – kezdte gondolatait a klubelnök Somlyó Gergely a csütörtöki sajtótájékoztatón a Budaörsi Városi Sportcsarnokban. – A női kézilabdában BL-győztes Győri Audi ETO KC és a férfi vízilabdában a legrangosabb sorozatot megnyerő FTC-Telekom mellett a harmadik magyar csapat voltunk, amely a sportágában megnyerte a két nemzetközi kupa valamelyikét. Ezzel elértük a csúcsot – a következő lépés a Bajnokok Ligája-siker lenne, ám erre általában azok a csapatok képesek, melyeket két-három ázsiai játékos is erősít, itt erőn felül kellene teljesítenünk.”

Az elnök emellett kitért a szponzori, állami támogatásokra – a Budaörsi SC idén bekerült a kiemelt vidéki sportegyesületek közé, vagyis az ország 2000 klubja közül az első húszba – illetve külön kiemelte Budaörs város önkormányzatának segítségét, hozzátéve, a város nélkül nem tartanának ott, ahol.

Somlyó Gergely ezen túlmenően kifejtette, az egyesület a sikerek ellenére nehézségekkel is küzd. A korábbi névadó szponzor, az SH-ITB rossz anyagi helyzete miatt kénytelen volt megszüntetni a támogatást, így a budaörsiek új partnereket keresnek, többek között a hétvégén kezdődő Bajnokok Ligája-sorozathoz, melyhez marketingfilm is készült. „Megszakítás nélkül a huszonkettedik idényünket kezdhetjük meg a nemzetközi mezőnyben, az eredmények alapján a csúcson kellene lennünk, ám nem ez a helyzet – ha nem találunk új főszponzort, akár szüneteltethetjük is a nemzetközi szereplésünket – mondta az elnök, majd rátért arra, rosszul érintette őket, hogy a Magyar Asztalitenisz-szövetség a sikerek ellenére nem választotta be a tíz kiemelten támogatott klub közé. – A pozitív oldal, hogy a szövetségtől jelentősebb egyszeri összeget kaptunk az Európa-kupa-győzelmünkért, viszont tény az is, hogy a szervezet elnöksége által kiválasztott tíz, támogatni kívánt klub közé nem kerültünk be, ami egyszerre szomorú és demotiváló. Az Európa-kupa-győzelmünk az asztalitenisz egyik legnagyobb sikere, szeretnénk, ha jobban elismernék” – mondta az elnök, kitérve többek között arra, hogy a szövetség nem támogatja a BL-indulást, valamint még nem kapták meg a 2023–2024-es Extraliga-győzelmükért járó, a versenykiírásban is szereplő pénzdíjat. „Nem tudjuk, mi ennek az oka. Csodálatos idényen vagyunk túl, világéletünkben emlékezni fogunk rá, de a jelen és a közeljövő problémáiról is akartunk beszélni” – tette hozzá.

Szvitán Krisztina szakosztályvezető is elmondta, különleges volt az elmúlt idény épp a centenárium évében, mely során a Budaörs első nem budapesti csapatként nyerte meg az Európa-kupát, a nemzetközi szövetség pedig jelenleg a nyolcadig legjobb csapatként tartja számon a magyar bajnokot. „Természetesen szeretnénk minden meccset megnyerni, de a BL-ben erőn felül kell hajszolni a sikert. A hazai bajnokságban egyértelműen a címvédés és a kilencedik aranyérem megszerzése a cél. A csapatot továbbra is Bachman Péter edző irányítja.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, a múlt heti, linzi Európa-bajnokságon egyesben nyolcad-, párosban negyeddöntős Póta Georgina a bajnoki mérkőzéseken a budaörsi keret tagja lesz, a Bajnokok Ligájában viszont nem szerepel – az MTI kérdésére a Párizsban ötödik olimpiáján szereplő Póta úgy felelt, a BL-rengeteg utazással járna, és a jövőben szeretne több időt tölteni a családjával, így abban állapodtak meg csapaton belül, hogy a soron következő évadban a hazai bajnokságra koncentrál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik