Hsziao Kuo-tung nyerte meg a kínai–kínai sznúkerdöntőt Vuhanban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 17:48
Hsziao Kuo-Tung 17 éves profi pályafutása első tornagyőzelmét aratta (Fotó: AFP)
Élete első profi sznúkertorna-győzelmét aratta a kínai Hsziao Kuo-tung Vuhanban, ahol 10–7-re győzte le a döntőben honfitársát, Sze Csia-hujt.

A 35 éves Hsziao Kuo-tung 17 éves profi pályafutása során tizenegy éve döntőbe jutott a Sanghaj Mastersen, de kikapott Ting Csün-hujtól az első olyan fináléban, amelyet két kínai mérkőzött meg egymással. 2013 után idén Vuhanban másodszor fordult elő, hogy két kínai szerepelt a döntőben, és ezúttal is érdekelt volt. Most már nem engedte ki a kezéből a lehetőséget, pedig a 22 éves Sze Csia-huj ellen sem ő volt az esélyes, hiszen ellenfele a világelső Judd Trump elleni elődöntőben 147-es maximális bréket is lökött, és egész héten megállíthatatlannak tűnt.

Hsziao Kuo-tung erősen kezdett, 2–0-ra, majd 4–1-re vezetett. S miután Sze Csia-huj felzárkózott 4–3-ra, a következő hat frémből ötöt megnyerve (többek között 129-es bréket lökve) egyetlen játékra került a trófeától. Ezen a ponton, 9–4-es vezetésnél kezdett el remegni a keze, ellenfele három frémet megnyerve (Sze Csia-huj 131-es brékje volt a döntő legjobbja) felzárkózott rá, de a 17. játékban Hsziao Kuo-tung lezárta a mérkőzést, és zsebre tehette a 140 ezer fontos fődíjat.

 

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik