Kovács nagyot küzdött, de búcsúzott a prágai PDC-versenyen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 14:30
Kovács Patrik (Fotó: Kovács Péter, archív)
Kovács Patrik nagyon szoros mérkőzést játszott a PDC European Tour prágai állomásán a holland Jermaine Wattimenával, de hiába dobott többek között 170-es kiszállót, majd egyenlített ki 3–5-ről 5–5-re, a döntő legben alulmaradt.

Az első leget Kovács nyerte meg Wattimena hibái után egy 89-es kiszállóval, a másodikban mindkét játékosnak volt 180-as köre, s a holland egyenlített. A harmadikban Kovács 170-es kiszállóval sokkolta Wattimenát, pedig a két tripla húsz után izgatottá váló cseh közönség hangzavarja miatt kiállt a dobóhelyzetből – de összeszedte magát, és bedobta a nyilat a tábla közepébe.

Miután Wattimena ismét hozta a saját kezdését, Kovács az ötödik legben 180-nal kerekített 40-re, és onnan ki is szállt, tartotta egyleges előnyét. A nem várt ellenállás és a magyar dartsos lassabb játéktempójának hatására egyre feszültebbé váló holland ezt követően 50-ről nem cicomázta, első nyíllal kidobta a bullt, majd a mérkőzésen először a hetedik legben elvette Kovács kezdését, és 4–3-ra már ő vezetett.

Kovácsnak volt nyila a 4–4-hez, de nem talált be a dupla húszba, Wattimena dupla kettővel befejezte a leget, 5–3-as előnybe került. A következő legben 180-as kör jött itt is, ott is, és végül Kovács dupla tízzel felzárkózott 5–4-re. A tizedik legben Wattimena két meccsnyilat is rontott, Kovács 65-ről kiszállva kiharcolta a döntő leget, amelyet ő kezdett.

A döntő legben egyik játékos sem dobott nagy pontértékű köröket, négy kör után együtt érkeztek meg 100 feletti kiszállókra, és Wattimena 141-ről minden rutinját összeszedve megnyerte a mérkőzést. A győztes láthatóan megkönnyebbült, percekig ölelgette Kovácsot, és a magyar rivális karját is a magasba emelte, megtapsoltatta a prágai közönséggel.

A három 180-as kört dobó, 81.90-es átlaggal és 50%-os kiszállózással záró Kovács Patriknak ez volt a hetedik European Tour-szereplése, és hetedszer is kikapott az első körben, de ezúttal nagyot küzdve nagyon közel került a továbbjutáshoz. Nála többször csak ketten próbálkoztak sikertelenül European Tour-mérkőzés megnyerésével.

A prágai az ideoi utolsó, 13. European Tour-állomás, a versenyt követően kialakul a sorozat legjobb 32 játékosának mezőnye (benne Wattimenával), ők vehetnek részt jövő héten a dortmundi Európa-bajnokságon.

A PDC EUROPEAN TOUR ÁLLOMÁSAI
Belgian Darts Open, Wieze. Döntő: Luke Littler–Rob Cross 8–7
German Darts Grand Prix, München. Döntő: Luke Humphries–Michael van Gerwen 8–1
International Darts Open, Riesa. Döntő: Martin Schindler–Gerwyn Price 8–5
European Darts Grand Prix, Sindelfingen. Döntő: Gary Anderson–Ross Smith 8–6
Austrian Darts Open, Graz. Döntő: Luke Littler–Joe Cullen 8–4 
Baltic Sea Darts Open, Kiel. Döntő: Rob Cross–Luke Humphries 8–6
Dutch Darts Championship, Rosmalen. Döntő: Josh Rock–Jonny Clayton 8–4
European Darts Open, Leverkusen. Döntő: Dave Chisnall–Ross Smith 8–6
German Darts Championship, Hildesheim. Döntő: Peter Wright–Luke Littler 8–5
Flanders Darts Trophy, Antwerpen. Döntő: Dave Chisnall–Ricardo Pietreczko 8–6
HUNGARIAN DARTS TROPHY, BUDAPEST. Döntő: Michael van Gerwen–Gian van Veen 8–7
Swiss Darts Trophy, Bázel. Döntő: Martin Schindler–Ryan Searle 8–7
Október 18–20.: Czech Darts Open, Prága
Október 24–27.: Európa-bajnokság, Dortmund

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik