Triatlon-vb: aranyérmes az U23-as Horváth Karolina

Vágólapra másolva!
2024.10.17. 13:17
Horváth Karolina fantasztikus versenyzéssel aranyérmes (Fotó: Facebook/World Triathlon)
Aranyérmet nyert az U23-as nők versenyében Horváth Karolina Helga a triatlonosok spanyolországi Torremolinosban zajló világbajnokságának nyitónapján, csütörtökön.

A Budaörsi Triatlon Klub 2002-es születésű versenyzője a viadal eredményközlő oldala szerint 1:57:13 óra alatt teljesítette az olimpiai távon - 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás - rendezett vb-futamot, amelynek a végén nagy hajrával utasította maga mögé a szlovák Zuzana Michalickovát. Horváth az úszás végén a 10. helyen állt a 49 fős mezőnyben, majd kerékpáron kiválóan jött előre, és a futást a harmadik helyről kezdhette meg. Az első és a második kör után ötödik volt, a harmadik körben feljött a harmadik pozícióba, és innen sikerült diadalmaskodnia. A második helyen célba érő Michalickova négy, a harmadik portugál Maria Tomé hat másodperccel maradt el Horváth időeredményétől.

Ami a többi magyar indulót illeti, Kropkó Márta kilencedik, Nádas Nóra Romina pedig 34. lett. Sarcia Borbálának nem sikerült befejeznie a versenyt, mivel a kerékpározás elején elesett és feladta a küzdelmet.

A Torremolinosban zajló vb-n 18 fős küldöttség képviseli a magyar színeket. Délben az U23-as férfi verseny következik Kiss Gergellyel, Dobi Gergővel, Hóbor Zalánnal és Kovács Gyulával a mezőnyben. A paratriatlonosok (Mocsári Bence) és a juniorok (Szalai Fanni, Szobácsi Laura, Pusztai Dóra, Baier Zsófia, Kropkó Márton, Tungel-Nagy Zalán, Székely Konrád) viadalait pénteken rendezik, majd vasárnap délelőtt U23-ban és juniorban a vegyes váltók küzdelmeire kerül sor, 17 órától pedig az elit vb-sorozat férfi döntőjét rendezik az Európa-bajnok Lehmann Csongorral, valamint Dévay Márkkal a mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek

Kropkó Márta: Akkor úgy éreztem, hogy az álmaim törtek ketté

Egyéb egyéni
2025.03.10. 17:47

Triatlon: idén is erős magyar utánpótlás szerepel a világversenyeken

Utánpótlássport
2025.03.09. 09:05

Triatlon: Kropkó Márta 27. lett a vb-sorozat nyitányán

Egyéb egyéni
2025.02.15. 12:41

Triatlon vb-sorozat: rajt Abu-Dzabiban három magyarral

Egyéb egyéni
2025.02.14. 10:08

Babát vár kétszeres olimpikon triatlonversenyzőnk

Egyéb egyéni
2025.02.11. 19:09

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Utánpótlás 2025: vb- és Eb-k mellett EYOF is vár az idén a fiatalokra

Utánpótlássport
2025.01.15. 08:52

Triatlon: 2025-ben folytathatja a remeklést a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.01.07. 09:02
Ezek is érdekelhetik