Először is kezdjük a legfontosabb hírrel: bár a PDC nem adott ki hivatalos közleményt, az AsianDarts blog szerzője a közösségi oldalára azt írta, a pénteken rosszullét miatt az első körös mérkőzését Ian White ellen feladó Fülöp-szigeteki Sandro Eric Sosing jobban van. „Sikerült beszélnem vele, még a londoni kórházban ápolják, nem fogja elárulni a diagnózist, mert az a magánügye, de rendben van” – írta a Merel művésznevű szerző.
A szombat délutáni szakaszon játszották le a világbajnokság első fordulójának utolsó két összecsapását. Mindkettőn meglepetés született abból a szempontból, hogy a Pro Tour-ranglistást legyőzte az egyéb úton vb-kvótát szerző játékos.
Az elsőn a walesi Rhys Griffin (aki a Pro Tour-kártyásoknak megtartott utolsó selejtezőről jutott ki) 3:0-ra verte Karel Sedláceket, miután a cseh a 18 duplakísérletéből csak négyet értékesített. A másodikon az ázsiai sorozat ranglistájáról kijutó Fülöp-szigeteki Alexis Toylo szintén 3:0-ra nyert a holland Richard Veenstra ellen úgy, hogy mind a három szettet 3–2-re nyerte meg. Szinte minden mutatóban azonos értékkel zártak, a kiszállók bedobása (9/18 a 6/20-szal szemben) döntött Toylo javára.
Ezt követően elkezdődött a második körös meccsek sora, de ugyanúgy 3:0-s eredmény született Brendan Dolan és Li Lok-jin között is, a 30. kiemelt északír majdnem 70%-os kiszállózással esélyt sem adott hongkongi ellenfelének, aki csak az első szettben tudta megszorongatni riválisát, azonban összesen hat nyilat dobott el a mérkőzésen kiszállóra. Dolanre a harmadik körben Michael van Gerwen vár.
A délutáni etap utolsó összecsapásán Chris Dobey megszenvedett a Challenge Tourról érkező Alexander Merkxszel, ám legyőzte a hollandot. Az első két szettben úgy tűnt, ez a mérkőzés is 3:0-s eredménnyel zárul, de a harmadik játszmát 3–0-ra megnyerte a holland, majd a negyedikben is vezetett, amikor Dobey egy 122-es kiszállóval újra elkapta a fonalat, és több leget már nem engedett át Merkxnek.
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
1. forduló
Karel Sedlácek (cseh, 82.58)–Rhys Griffin (walesi, 91.10) 0:3
Richard Veenstra (holland, 86.00)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki, 86.03) 0:3
2. forduló
Brendan Dolan (északír, 30., 92.02)–Li Lok-jin (hongkongi, 83.20) 3:0
Chris Dobey (angol, 15., 95.62)–Alexander Merkx (holland, 90.54) 3:1
KÉSŐBB
20.00: 2. forduló (Tv: Sport1)
Danny Noppert (holland, 13.)–Ryan Joyce (angol)
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Nick Kenny (walesi)
Luke Littler (angol, 4.)–Ryan Meikle (angol)
Damon Heta (ausztrál, 9.)–Connor Scutt (angol)
AZ 1. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Thibault Tricole (francia, 80.61)–Joe Comito (ausztrál, 81.25) 3:1
Nick Kenny (walesi, 87.66)–Stowe Buntz (amerikai, 87.26) 3:0
Jermaine Wattimena (holland, 98.54)–Stefan Bellmont (svájci, 92.95) 3:0
Wesley Plaisier (holland, 82.56)–Azemoto Rjuszei (japán, 79.23) 3:2
Alan Soutar (skót, 84.19)–Kai Gotthard (német, 89.10) 1:3
Madars Razma (lett, 90.65)–Christian Kist (holland, 94.9) 3:1
Connor Scutt (angol, 101.92)–Ben Robb (új-zélandi, 82.64) 3:0
Luke Woodhouse (angol, 94.38)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki, 81.11) 3:0
Ryan Meikle (angol, 83.53)–Fallon Sherrock (angol, 81.81) 3:2
Ian White (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki) játék nélkül
Ryan Joyce (angol, 92.97)–Darius Labanauskas (litván, 89.62) 3:1
Mensur Suljovic (osztrák, 88.44)–Matt Campbell (kanadai, 93.31) 2:3
Scott Williams (angol, 96.24)–Niko Springer (német, 98.92) 3:1
Ricardo Pietreczko (német, 88.68)–Cung Hsziao-csen (kínai, 84.03) 3:0
Cameron Menzies (skót, 83.77)–Leonard Gates (amerikai, 82.96) 1:3
Martin Lukeman (angol, 86.66)–Nitin Kumar (indiai, 85.77) 3:1
Kevin Doets (holland, 88.13)–Noa-Lynn van Leuven (holland, 87.02) 3:1
Richard Veenstra (holland, 86.00)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki, 86.03) 0:3
Stephen Burton (angol, 75.63)–Alexander Merkx (holland, 78.41) 0:3
Karel Sedlácek (cseh, 82.58)–Rhys Griffin (walesi, 91.10) 0:3
Mickey Mansell (északír, 81.34)–Goto Tomoja (japán, 82.22) 3:1
Florian Hempel (német, 92.73)–Jeffrey de Zwaan (holland, 94.36) 3:1
Kim Huybrechts (belga, 96.92)–Keane Barry (ír, 94.97) 1:3
Wessel Nijman (holland, 94.83)–Cameron Carolissen (dél-afrikai, 95.90) 3:2
James Hurrell (angol, 88.75)–Jim Long (kanadai, 79.17.) 3:0
Chris Landman (holland, 80.71)–Li Lok-jin (hongkongi, 84.4) 1:3
Jeffrey de Graaf (svéd, 92.30)–Rashad Sweeting (bahamai, 82.88) 3:1
Jim Williams (walesi, 94.1)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki, 86.63) 2:3
Ricky Evans (angol, 86.23)–Gordon Mathers (ausztrál, 87.57) 3:2
Niels Zonneveld (holland, 93.19)–Robert Owen (walesi, 91.64) 1:3
William O’Connor (ír, 85.92)–Dylan Slevin (ír, 86.35) 1:3
Callan Rydz (angol, 107.06)–Romeo Grbavac (horvát, 97.92) 3:0
A 2. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Luke Humphries (angol, 1. kiemelt, 90.79)–Thibault Tricole (francia, 85.62) 3:0
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Nick Kenny (walesi)
James Wade (angol, 16., 97.01)–Jermaine Wattimena (holland, 99.17) 0:3
Peter Wright (skót, 17., 89.63)–Wesley Plaisier (holland, 93.77) 3:1
Stephen Bunting (angol, 8., 92.12)–Kai Gotthardt (német, 89.40) 3:1
Dirk van Duijvenbode (holland, 25.)–Madars Razma (lett)
Damon Heta (ausztrál, 9.)–Connor Scutt (angol)
Mike De Decker (belga, 24., 87.38)–Luke Woodhouse (angol, 88.38) 1:3
Luke Littler (angol, 4.)–Ryan Meikle (angol)
Ritchie Edhouse (angol, 29.)–Ian White (angol)
Danny Noppert (holland, 13.)–Ryan Joyce (angol)
Ryan Searle (angol, 20.)–Matt Campbell (kanadai)
Rob Cross (angol, 5.)–Scott Williams (angol)
Gian van Veen (holland, 28.)–Ricardo Pietreczko (német)
Nathan Aspinall (angol, 12., 88.03)–Leonard Gates (amerikai, 83.41) 3:1
Andrew Gilding (angol, 21.)–Martin Lukeman (angol)
Michael Smith (angol, 2., 96.93)–Kevin Doets (holland, 96.90) 2:3
Krzysztof Ratajski (lengyel, 31.)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Chris Dobey (angol, 15., 95.62)–Alexander Merkx (holland, 90.54) 3:1
Josh Rock (északír, 18.)–Rhys Griffin (walesi)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Mickey Mansell (északír)
Daryl Gurney (északír, 26.)–Florian Hempel (német)
Gerwyn Price (walesi, 10., 91.32)–Keane Barry (ír, 86.81) 3:0
Joe Cullen (angol, 23.)–Wessel Nijman (holland)
Michael van Gerwen (holland, 3., 94.85)–James Hurrell (angol, 89.32) 3:0
Brendan Dolan (északír, 30., 92.02)–Li Lok-jin (hongkongi, 83.20) 3:0
Gary Anderson (skót, 14.)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Ross Smith (angol, 19.)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Dave Chisnall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)
Gabriel Clemens (német, 27., 92.39)–Robert Owen (walesi, 98.97) 1:3
Dimitri Van den Bergh (belga, 11.)–Dylan Slevin (ír)
Martin Schindler (német, 22.)–Callan Rydz (angol)