„Eltörött a mécses” – ezért könnyezett Wright a Plaisier elleni meccs közben

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 10:26
Peter Wright nem tudta kizárni a külső körülményeket a darts-vb keddi játéknapján, de végül nyert
Peter Wright megkönnyebbülten nyilatkozott a dartsvilágbajnokság keddi versenynapja után, miután legyőzte a holland Wesley Plaisiert. A bahamai Rashad Sweeting pedig a világbajnok Luke Humphriesszel történt találkozásáról beszélt.

Peter Wright kedd este küzdelmes mérkőzésen győzte le Wesley Plaisiert a PDC dartsvilágbajnokságának második fordulós mérkőzésén. A holland magasabb átlaggal zárt (93.77, míg Wrighté 89.63), többször dobhatott kiszállóra (29-szer, Wright pedig 20-szor), de a fontos pillanatokban a skót volt a pontosabb, így 3:1-re győzött. Wright két éve egy meccset nyert meg a vb-n, tavaly egyet sem, és az idei évközi formája is pocsék volt, ezért sokan nem is tartották esélyesnek a Challenge Touron és a WDF-tornákon remeklő (utóbbiban az őszi budapesti World Masterst megnyerő) Plaisier ellen.

A sikere után megkönnyebbült Wright, és olyan hangzatos nyilatkozatot adott, mint amilyenek még néhány évvel ezelőtt jellemezték őt, amikor világbajnoki címeket nyert.

„Nagyon hiányzott már ez! Hiányzott, hogy a győztes meccs után itt üljek a sajtótájékoztatón, és engem faggassanak, mert ez azt jelenti, hogy nyertem egy meccset” – ismerte el Wright, aki a világranglistán a 17. helyen áll, de egy jó vb-szerepléssel feljebb kapaszkodhat.

Wright a Plaisier elleni meccs második szünete után könnyes szemmel állt oda a táblához, megkérdezték tőle, mi volt ennek az oka.

„Elérzékenyültem. A srácok, akik a zenét keverik az Alexandra Palace-ban, a szünetben betették Robbie Williams Angels számát, és egyből az járt a fejemben, ahogy a lányom énekli, és eltörött a mécses. De aztán összeszedtem magam, és sikerült nyerni, ez a lényeg – mondta Wright. – A közönség rengeteget segített. Bár valamiért elkezdték énekelni a skótellenes nótát, de végig azt éreztem, hogy engem támogatnak, azt akarják, hogy én nyerjek, és ez motivált.”

Wright következő ellenfele a James Wade-et kiejtő Jermaine Wattimena lesz, a holland ősszel kiváló formába lendült, és az első két vb-meccsén is magabiztos volt.

„Remélem, igaz, hogy a forma időszakos, a tudás állandó. Remélem, Jermaine karácsony után kiesik ebből a formából, és rémesen fog játszani. Komolyra fordítva, szenzációs, amit az utóbbi időben művel, jó látni, hogy összeállt a játéka, sokkal jobban kell játszanom, hogy versenybe szálljak vele” – mondta Wright, aki Wattimena legyőzése esetén Luke Humphriesszal találkozhat a nyolcaddöntőben, az elődöntőben pedig akár Luke Littler is lehet az ellenfele. Róluk is beszélt, a generációk csatájaként tekint a világbajnokságra.

„Erre az évre kiosztottam az összes ajándékomat. Hagytam nyerni a többieket, de ennek vége – mondta Wright jelentős öniróniával. – A két Luke, Humphries és Littler játéka motivál, tudom, ha összeszedem magam, versenybe szállhatok velük, jobb is lehetek náluk. Gary Anderson játéka is feldob, mi, öregek még nem tűntünk el. Hiszek benne, hogy Raymond van Barneveld legyőzheti Humphriest, és utána Barneyval minden idők legjobb vb-meccsét játsszuk az Ally Pallyben. Az edzéseken már látom magamban az előrelépést, és bár kedden nem voltam a legjobb, a lényeg, hogy karácsony után is visszatérhetek.”

Wright azt is elmondta, Michael Smith a favoritja a világbajnoki címre.

Plaisier számára azért lett volna fontos Wright legyőzése, mert jelenleg a 65. helyen áll a világranglistán. A Challenge Tour-eredményeinek köszönhetően most szerzett két évre szóló Pro Tour-kártyát, és ha a világbajnokság után az első 64-ben lesz, a világranglistán megtarthatja az idén szerzett pénzdíját, nem nulláról kell kezdenie, ahogy a többi friss Pro Tour-kártyásnak (ebből a szempontból Connor Scutt még jobban áll, ő a 60., és még versenyben van a vb-n). Ha Robert Owen legyőzi Gabriel Clemenst, megelőzi Plaisiert, aki biztosan elveszíti az idén szerzett ranglistapontjait.

Viszont ha Owen kikap, és más sem előzi meg Plaisiert (a többi, mögötte állónak legalább két meccset kell még nyernie), a PDC-n múlik, hogy a visszavonuló Steve Beatont (56.) mikor törli a ranglistáról. Ha az első 2025-ös hivatalos ranglista megállapítása előtt törlik Beatont, akkor Plaisier a 64. helyezettként jól jár, mert megmarad a 69 500 ranglistapontja, de ha csak 65. lesz vagy még hátrébb kerül, nulláról kell kezdenie 2025-öt, ami nagyon nem mindegy.

A kedd esti program első meccsén Közép- és Dél-Amerikát képviselve a színpadra álló bahamai Rashad Sweeting remek játékával megnyerte magának a közönséget, s bár kikapott a svéd-holland Jeffrey de Graaftól, a torna egyik üde színfoltja volt. A meccs uán arról beszélt, hogy a világelső Luke Humphries látta el tanácsokkal a meccs előtt. 

„A hotelben gyakoroltam, amikor a terem ajtaján valaki nem tudott bejönni, mert beakadt. Azt hittem, a takarítók, odamentem, hogy kinyissam nekik, és ott állt előttem Luke Humphries – mondta Sweeting. – Egyből megkérdeztem, zavarom-e, vagy kimenjek, mert egyedül gyakorolna, de azt mondta, nehogy zavartassam magam miatta. Nagyon jól elbeszélgettünk, elmondta, mire számítsak az Alexandra Palace-ban, mire figyeljek, ellátott jó tanácsokkal és bátorított, majd Bahamáról kérdezett, hogy áll ott a darts. Nagyszerű ember, igazán lenyűgözött, imádom!”

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
KEDDI EREDMÉNYEK
ESTE
1. forduló
Jeffrey de Graaf (svéd, 92.30)–Rashad Sweeting (bahamai, 82.88) 3:1
Ricardo Pietreczko (német, 88.68)–Cung Hsziao-csen (kínai, 84.03) 3:0
Ryan Meikle (angol, 83.53)–Fallon Sherrock (angol, 81.81) 3:2
2. forduló
Peter Wright (skót, 17., 89.63)–Wesley Plaisier (holland, 93.77) 3:1

DÉLUTÁN
1. forduló
James Hurrell (angol, 88.75)–Jim Long (kanadai, 79.17.) 3:0
Kevin Doets (holland, 88.13)–Noa-Lynn van Leuven (holland, 87.02) 3:1
Ryan Joyce (angol, 92.97)–Darius Labanauskas (litván, 89.62) 3:1
2. forduló
Mike De Decker (belga, 24., 87.38)–Luke Woodhouse (angol, 88.38) 1:3

A SZERDAI PROGRAM
20.00 (Tv: Sport1)
1. forduló
Jim Williams (walesi)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Madars Razma (lett)–Christian Kist (holland)
Ricky Evans (angol)–Gordon Mathers (ausztrál)
2. forduló
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Leonard Gates (amerikai)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Thibault Tricole (francia, 80.61)–Joe Comito (ausztrál, 81.25) 3:1
Nick Kenny (walesi)–Stowe Buntz (amerikai)
Jermaine Wattimena (holland, 98.54)–Stefan Bellmont (svájci, 92.95) 3:0
Wesley Plaisier (holland, 82.56)–Azemoto Rjuszei (japán, 79.23) 3:2
Alan Soutar (skót, 84.19)–Kai Gotthard (német, 89.10) 1:3
Madars Razma (lett)–Christian Kist (holland)
Connor Scutt (angol, 101.92)–Ben Robb (új-zélandi, 82.64) 3:0
Luke Woodhouse (angol, 94.38)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki, 81.11) 3:0

Ryan Meikle (angol, 83.53)–Fallon Sherrock (angol, 81.81) 3:2
Ian White (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki)
Ryan Joyce (angol, 92.97)–Darius Labanauskas (litván, 89.62) 3:1
Mensur Suljovic (osztrák)–Matt Campbell (kanadai)
Scott Williams (angol)–Niko Springer (német)
Ricardo Pietreczko (német, 88.68)–Cung Hsziao-csen (kínai, 84.03) 3:0
Cameron Menzies (skót, 83.77)–Leonard Gates (amerikai, 82.96) 1:3
Martin Lukeman (angol)–Nitin Kumar (indiai)

Kevin Doets (holland, 88.13)–Noa-Lynn van Leuven (holland, 87.02) 3:1
Richard Veenstra (holland)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Stephen Burton (angol)–Alexander Merkx (holland)
Karel Sedlácek (cseh)–Rhys Griffin (walesi)
Mickey Mansell (északír)–Goto Tomoja (japán)
Florian Hempel (német)–Jeffrey de Zwaan (holland)
Kim Huybrechts (belga, 96.92)–Keane Barry (ír, 94.97) 1:3
Wessel Nijman (holland)–Cameron Carolissen (dél-afrikai)

James Hurrell (angol, 88.75)–Jim Long (kanadai, 79.17.) 3:0
Chris Landman (holland)–Li Lok-jin (hongkongi)
Jeffrey de Graaf (svéd, 92.30)–Rashad Sweeting (bahamai, 82.88) 3:1
Jim Williams (walesi)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Ricky Evans (angol)–Gordon Mathers (ausztrál)
Niels Zonneveld (holland, 93.19)–Robert Owen (walesi, 91.64) 1:3
William O’Connor (ír)–Dylan Slevin (ír)
Callan Rydz (angol)–Romeo Grbavac (horvát)

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Luke Humphries (angol, 1., 90.79)–Thibault Tricole (francia, 85.62) 3:0
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Nick Kenny (walesi)/Stowe Buntz (amerikai)
James Wade (angol, 16., 97.01)–Jermaine Wattimena (holland, 99.17) 0:3
Peter Wright (skót, 17., 89.63)–Wesley Plaisier (holland, 93.77) 3:1
Stephen Bunting (angol, 8.)–Kai Gotthard (német)
Dirk van Duijvenbode (holland, 25.)–Madars Razma (lett)/Christian Kist (holland)
Damon Heta (ausztrál, 9.)–Connor Scutt (angol)
Mike De Decker (belga, 24., 87.38)–Luke Woodhouse (angol, 88.38) 1:3

Luke Littler (angol, 4.)–Ryan Meikle (angol)
Ritchie Edhouse (angol, 29.)–Ian White (angol)/Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki)
Danny Noppert (holland, 13.)–Ryan Joyce (angol)
Ryan Searle (angol, 20.)–Mensur Suljovic (osztrák)/Matt Campbell (kanadai)
Rob Cross (angol, 5.)–Scott Williams (angol)/Niko Springer (német)
Gian van Veen (holland, 28.)–Ricardo Pietreczko (német)
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Leonard Gates (amerikai)
Andrew Gilding (angol, 21.)–Martin Lukeman (angol)/Nitin Kumar (indiai)

Michael Smith (angol, 2.)–Kevin Doets (holland)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 31.)–Richard Veenstra (holland)/Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Chris Dobey (angol, 15.)–Stephen Burton (angol)/Alexander Merkx (holland)
Josh Rock (északír, 18.)–Karel Sedlácek (cseh)/Rhys Griffin (walesi)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Mickey Mansell (északír)/Goto Tomoja (japán)
Daryl Gurney (északír, 26.)–Florian Hempel (német)/Jeffrey de Zwaan (holland)
Gerwyn Price (walesi, 10. kiemelt, 91.32)–Keane Barry (ír, 86.81) 3:0
Joe Cullen (angol, 23.)–Wessel Nijman (holland)/Cameron Carolissen (dél-afrikai)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–James Hurrell (angol)
Brendan Dolan (északír, 30.)–Chris Landman (holland)/Li Lok-jin (hongkongi)
Gary Anderson (skót, 14.)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Ross Smith (angol, 19.)–Jim Williams (walesi)/Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Dave Chisnall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)/Gordon Mathers (ausztrál)
Gabriel Clemens (német, 27.)–Robert Owen (walesi)
Dimitri Van den Bergh (belga, 11.)–William O’Connor (ír)/Dylan Slevin (ír)
Martin Schindler (német, 22.)–Callan Rydz (angol)/Romeo Grbavac (horvát)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik