A sportági szövetség hétfői közléséből kiderült, hogy a férfiak a B csoportban Ausztriával, Olaszországgal és Dániával csapnak össze, míg a nők – szintén a B jelű kvartetteben – a románokkal, a franciákkal, valamint a lengyelekkel találkoznak. A négyes csoportokból – a körmérkőzések után – az első kettő jut a nyolc legjobb közé, onnan pedig egyenes kieséses rendszer vezet az érmekig.
A sorsolással egybekötött sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiemelte, a felnőtt-vb előtt utánpótlás-világversenyeket is láthatnak jövőre a nézők.
„Közel három héten át zajlanak majd a versenyek és remélhetőleg sok szurkoló érkezik Székesfehérvárra Magyarországról és külföldről is” – mondta a polgármester.
Pintyőke Marcell, a Magyar Bowling- és Tekeszövetség teke szakági szövetségi elnöke emlékeztetett: 2013-ban volt legutóbb teke-világbajnokság Magyarországon.
„Akkor Zalaegerszegen mind a női, mind a férfi kategóriában magyar világbajnokokat avattunk. Ezúttal reális cél lehet a legjobb négybe kerülés mindkét válogatott esetében” – tette hozzá az elnök.
A világbajnokság 2025. május 22. és június 7. között lesz: a vb versenykiírása szerint először az U15-U19-es korosztály méri össze tudását, majd május 27-étől a felnőttek csapat-vb-je következik.