Sydney-Hobart: megvédte címét a LawConnect

Vágólapra másolva!
2024.12.27. 19:42
A győztes legénység (Fotó: Getty Images)
A legnagyobb esélyesek közé sorolt LawConnect nyerte a 79. Sydney-Hobart vitorlásversenyt.

A harmincméteres hajó 1 nap, 13 óra, 35 perc és 13 másodperc alatt ért célba a 628 tengeri mérföldes, azaz 1170 kilométeres út végén. A zord időjárási körülmények között – melyek miatt két halálos kimenetelű baleset is történt – a címét megvédő győztes vitorlás nem tudta megdönteni legnagyobb riválisa, az ezúttal az első éjszaka során kiállni kényszerült, négyszeres bajnok Comanche 2017-ben felállított 1 nap, 9 óra, 15 perc, 24 másodperces rekordját. A LawConnect mögött a Celestial és a Wild Thing várható a tasmaniai célba.

A győztes beérkezésekor a 104 elrajtoló hajó közül 27 már nem volt versenyben.

Az első Sydney-Hobart viadalt 1945-ben rendezték, azóta csak egyszer, 2020-ban maradt el a koronavírus-járvány miatt.

Legfrissebb hírek

Lemondott Berecz Zsombor és Ian Ainslie, a vitorlázók két szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2025.02.06. 13:39

Érdi Mária ismét a vitorlás-világranglista élén

Egyéb egyéni
2025.01.20. 15:59

Vendée Globe: Sébastien Simon a harmadik célba érkező

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:13

Vendée Globe: Richomme is a célban másodikként

Egyéb egyéni
2025.01.15. 09:22

Vitorlázás: Charlie Dalin nyerte a földkerülést

Egyéb egyéni
2025.01.14. 09:02

Az Egyenlítőhöz közelít a Vendée Globe-on éllovas Dalin

Egyéb egyéni
2025.01.05. 10:37

Egy nap alatt 140 kilométert nőtt Richomme előnye a Vendeé Globe-on

Egyéb egyéni
2024.12.28. 09:24

Ketten meghaltak a Sydney–Hobart vitorlásverseny viharos éjszakáján

Egyéb egyéni
2024.12.27. 10:53
Ezek is érdekelhetik