Újabb kiemelt búcsúzott a darts-vb-n

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.12.19. 17:41
Clemens (balra) kikapott Owentől
A londoni dartsvilágbajnokság ötödik játéknapján kiesett a 27. helyen kiemelt Gabriel Clemens. A németet a walesi Robert Owen búcsúztatta a 2. fordulós mérkőzésen. Még az első körhöz tartozó összecsapáson Callan Rydz 107-es körátlaggal nyert Romeo Grbavac ellen.

 

Callan Rydz (angol)–Romeo Grbavac (horvát)

Az angol óriási évet futott 2022-ben, a legjobbaknak is méltó ellenfele volt (nyert két Players Championship-fordulót, negyeddöntős volt a vb-n, a Players Championship Finalson és a World Matchplayen is), ám azóta nem tudott visszakapaszkodni arra a szintre.

A mostani vb-n Grbavac ellen ismét a régi fényében csillogott, 107-es körátlaggal és 60 százalékos kiszállózással 3:0-s győzelmet aratott. Következő ellenfele a német Martin Schindler lesz.

Martin Lukeman (angol)–Nitin Kumar (indiai)

Kumar bebizonyította, hogy nem ügyetlen játékos, megnyerte az első szettet. Lukeman összekapta magát, de azért a produkciójának szintje nem érte el azt, amivel döntőzött idén a Grand Slam of Dartson. Az angol végül vért izzadva, ám mégiscsak megnyerte a következő három játszmát, és egyben a mérkőzést. Lukeman körátlaga mindössze 86 volt, a következő körben Andrew Gilding ellen ennél alighanem több kell majd.

Gabriel Clemens (német, 27.)–Robert Owen (walesi)

Ez a meccs is meglepetéssel indult, Owen megnyerte az első és a második szettet is a korábbi elődöntős ellen. A harmadik szett is kezdett már forró lenni a 27. helyen kiemelt németnek, ám Clemens a kritikus helyetekben bedobta a megfelelő kiszállót, és végül megnyerve a harmadik játszmát 2:1-re szépített.

A negyedik szettben ismét Owen volt a jobb. Clemens teljesítménye megint elmaradt a harmadik szettben látottaktól, és ezt Owen szépen kihasználta, 3–1-gyel megnyerte a játszmát és ezzel 3:1-re a találkozót is, közel 100-as körátlaggal.

A walesi csak azért vehet részt a világbajnokságon, mert Dom Taylor megbukott a doppingteszten. Helyére hívták be a 40 éves Owent, aki bebizonyította, hogy megérdemelte a lehetőséget. A holland Niels Zonneveld után Clemenst is búcsúztatta.

Korábban James Wade és Mike De Decker esett ki kiemeltként, most Gabriel Clemens is csatlakozott a búcsúzók táborához.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
13.30 (Tv: Sport1)
1. forduló
Chris Landman (holland, 80.71)–Li Lok-jin (hongkongi, 84.4) 1:3
Callan Rydz (angol, 107.06)–Romeo Grbavac (horvát, 97.92) 3:0
Martin Lukeman (angol, 86.66)–Nitin Kumar (indiai, 85.77) 3:1
2. forduló
Gabriel Clemens (német, 27. 92.39)–Robert Owen (walesi, 98.97) 1:3

Később
20.00 (Tv: Sport1)
1. forduló
Nick Kenny (walesi)–Stowe Buntz (amerikai)
Mensur Suljovic (osztrák)–Matt Campbell (kanadai)
Scott Williams (angol)–Niko Springer (német)
2. forduló
Michael Smith (angol, 2.)–Kevin Doets (holland)
 

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Thibault Tricole (francia, 80.61)–Joe Comito (ausztrál, 81.25) 3:1
Nick Kenny (walesi)–Stowe Buntz (amerikai)
Jermaine Wattimena (holland, 98.54)–Stefan Bellmont (svájci, 92.95) 3:0
Wesley Plaisier (holland, 82.56)–Azemoto Rjuszei (japán, 79.23) 3:2
Alan Soutar (skót, 84.19)–Kai Gotthard (német, 89.10) 1:3
Madars Razma (lett, 90.65)–Christian Kist (holland, 94.9) 3:1
Connor Scutt (angol, 101.92)–Ben Robb (új-zélandi, 82.64) 3:0
Luke Woodhouse (angol, 94.38)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki, 81.11) 3:0

Ryan Meikle (angol, 83.53)–Fallon Sherrock (angol, 81.81) 3:2
Ian White (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki)
Ryan Joyce (angol, 92.97)–Darius Labanauskas (litván, 89.62) 3:1
Mensur Suljovic (osztrák)–Matt Campbell (kanadai)
Scott Williams (angol)–Niko Springer (német)
Ricardo Pietreczko (német, 88.68)–Cung Hsziao-csen (kínai, 84.03) 3:0
Cameron Menzies (skót, 83.77)–Leonard Gates (amerikai, 82.96) 1:3
Martin Lukeman (angol, 86.66)–Nitin Kumar (indiai, 85.77) 3:1

Kevin Doets (holland, 88.13)–Noa-Lynn van Leuven (holland, 87.02) 3:1
Richard Veenstra (holland)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Stephen Burton (angol)–Alexander Merkx (holland)
Karel Sedlácek (cseh)–Rhys Griffin (walesi)
Mickey Mansell (északír)–Goto Tomoja (japán)
Florian Hempel (német)–Jeffrey de Zwaan (holland)
Kim Huybrechts (belga, 96.92)–Keane Barry (ír, 94.97) 1:3
Wessel Nijman (holland)–Cameron Carolissen (dél-afrikai)

James Hurrell (angol, 88.75)–Jim Long (kanadai, 79.17.) 3:0
Chris Landman (holland, 80.71)–Li Lok-jin (hongkongi, 84.4) 1:3
Jeffrey de Graaf (svéd, 92.30)–Rashad Sweeting (bahamai, 82.88) 3:1
Jim Williams (walesi, 94.1)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki, 86.63) 2:3
Ricky Evans (angol, 86.23)–Gordon Mathers (ausztrál, 87.57) 3:2
Niels Zonneveld (holland, 93.19)–Robert Owen (walesi, 91.64) 1:3
William O’Connor (ír)–Dylan Slevin (ír)
Callan Rydz (angol, 107.06)–Romeo Grbavac (horvát, 97.92) 3:0

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Luke Humphries (angol, 1., 90.79)–Thibault Tricole (francia, 85.62) 3:0
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Nick Kenny (walesi)/Stowe Buntz (amerikai)
James Wade (angol, 16., 97.01)–Jermaine Wattimena (holland, 99.17) 0:3
Peter Wright (skót, 17., 89.63)–Wesley Plaisier (holland, 93.77) 3:1
Stephen Bunting (angol, 8.)–Kai Gotthard (német)
Dirk van Duijvenbode (holland, 25.)–Madars Razma (lett)
Damon Heta (ausztrál, 9.)–Connor Scutt (angol)
Mike De Decker (belga, 24., 87.38)–Luke Woodhouse (angol, 88.38) 1:3

Luke Littler (angol, 4.)–Ryan Meikle (angol)
Ritchie Edhouse (angol, 29.)–Ian White (angol)/Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki)
Danny Noppert (holland, 13.)–Ryan Joyce (angol)
Ryan Searle (angol, 20.)–Mensur Suljovic (osztrák)/Matt Campbell (kanadai)
Rob Cross (angol, 5.)–Scott Williams (angol)/Niko Springer (német)
Gian van Veen (holland, 28.)–Ricardo Pietreczko (német)
Nathan Aspinall (angol, 12., 88.03)–Leonard Gates (amerikai, 83.41) 3:1
Andrew Gilding (angol, 21.)–Martin Lukeman (angol)

Michael Smith (angol, 2.)–Kevin Doets (holland)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 31.)–Richard Veenstra (holland)/Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)
Chris Dobey (angol, 15.)–Stephen Burton (angol)/Alexander Merkx (holland)
Josh Rock (északír, 18.)–Karel Sedlácek (cseh)/Rhys Griffin (walesi)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Mickey Mansell (északír)/Goto Tomoja (japán)
Daryl Gurney (északír, 26.)–Florian Hempel (német)/Jeffrey de Zwaan (holland)
Gerwyn Price (walesi, 10. kiemelt, 91.32)–Keane Barry (ír, 86.81) 3:0
Joe Cullen (angol, 23.)–Wessel Nijman (holland)/Cameron Carolissen (dél-afrikai)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–James Hurrell (angol)
Brendan Dolan (északír, 30.)–Li Lok-jin (hongkongi)
Gary Anderson (skót, 14.)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Ross Smith (angol, 19.)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Dave Chisnall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)
Gabriel Clemens (német, 27. 92.39)–Robert Owen (walesi, 98.97) 1:3
Dimitri Van den Bergh (belga, 11.)–William O’Connor (ír)/Dylan Slevin (ír)
Martin Schindler (német, 22.)–Callan Rydz (angol)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik