Az úszóklasszis tíz olimpiai érmét is elveszítette a kaliforniai erdőtűzben

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 09:14
Gary Hall Jr. a kutyáját megmentette, az olimpiai érmeit nem tudta (Fotó: Getty Images)
A sport világára is komoly hatással van a Kaliforniában tomboló erdőtűz, amely már Los Angeles városára

Továbbra is tombol az erdőtűz Kaliforniában, az oltást nehezíti, hogy komoly szél van a körzetben, illetve hosszabb ideje eső sem esett.

A tűz időközben átterjedt Los Angelesre is, házak ezrei pusztultak el, és a természeti katasztrófa természetesen a sportéletre, a sportolókra is komoly hatással van.

Az amerikaiak korábbi klasszis úszója, Gary Hall Jr. el tudott menekülni a tűzvész elől, de Los Angeles-i otthona, valamint olimpiai érmei odavesztek.

„Ez nem csak az otthonom volt, hanem minden vagyonom. Nekem most már tényleg nincs veszítenivalóm.”

Hall azt mondta, hogy látta, a füst közvetlenül az otthona felé száll, és a lángok gyorsan terjednek a környéken. Elmondta, hogy csak néhány holmiját, valamint a kutyáját vitte magával, az olimpiai érmeit hátrahagyta. Az 50 éves úszó öt aranyat, három ezüstöt és két bronzot szerzett az atlantai, a sydneyi és az athéni ötkarikás játékokon.

Szintén a lángok martaléka lett Carlos Vela, az Arsenal korábbi mexikói válogatott csatárának malibui háza. A tűzről a legutóbb a Los Angeles FC-ben futballozó Vela felesége, Saioa Canibano töltött fel videót a közösségi médiára. Ali Riley, az új-zélandi labdarúgó-válogatott csatára is hasonlóan járt, ő az X-re posztolt.

„Ez volt az otthonunk. Hogy történhetett ez? Nem történhet ilyen” – írta az Angel City FC-ben futballozó Riley.

A Los Angeles Lakers edzőjének, JJ Redicknek a háza is leégett. A szakember Pacific Palisadesben bérelt házat, de ezt a luxusnegyedet is elérte a tűz. 

„Itt lakom. A családomat, a feleségem családját, a feleségem ikertestvérét szerencsére evakuálták. Tudom, hogy sokan félnek. Remélem, mindenki biztonságban lesz” – mondta Redick.

Hasonlóan járt Steve Kerr, a Golden State Warriors edzője is: a tűzben elpusztult az a ház, ahol felnőtt, szerencsére 90 éves édesanyját biztonságra helyezték.

Természetesen az NHL-t, az NBA-t és az NFL-t is érintette a természeti katasztrófa. Jégkorongban  a Los Angeles Kings–Calgary Flames, míg kosárlabdában a Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets összecsapást kellett elhalasztani, ezeket később pótolják. Az NFL-ben a Los Angeles Rams Minnesota Vikings elleni meccsét Arizonába „költöztetik” át.

 

Legfrissebb hírek

NBA: 12. meccsét nyerte sorozatban a Cavaliers, az erdőtüzek miatt elmaradt a Lakers meccse

Amerikai sportok
2025.01.10. 08:12

MLS: Carlos Vela a legjobban kereső játékos

Minden más foci
2021.05.13. 17:41

Kép: összerakták az álomcsapatát, de Griezmann reklamál

Spanyol labdarúgás
2020.03.23. 11:07

MLS: látványos gól rontotta el a Beckham-klub rajtját – videó

Minden más foci
2020.03.02. 09:58

MLS: nem Ibrát választották meg a szezon legjobbjának

Minden más foci
2019.11.05. 11:12

MLS: nyolcgólos meccsen estek ki Ibrahimovicék

Minden más foci
2019.10.25. 06:52

F1: veszélybe kerülhet a hétvégi Szingapúri GP megrendezése

F1
2019.09.17. 17:30

MLS: majdnem a Barcánál kötött ki az egyik legnagyobb sztár

Minden más foci
2019.08.29. 08:46
Ezek is érdekelhetik