Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 23:57
Judd Trump (Fotó: Getty Images)
Az angol Kyren Wilson nyerte meg a legutóbbi két sznúkervilágbajnok csatáját a londoni Alexandra Palace-ban zajló Masters negyeddöntőjében a belga Luca Brecel ellen. Wilson a döntőért a 2019-es világbajnok Judd Trumppal csap majd össze.

Délután a világelső Trump igen nagy bajnban volt a kínai Ting Csün-huj ellen, hiszen ellenfele 3–1-re vezetett az egyik fél hatodik frémjéig tartó összecsapáson. Csakhogy ezután Trump elképesztő játékba kezdett, a következő öt hjátékot úgy nyerte meg, hogy a kínai csupán 39 pontot tudott szerezni. Trump a sikerével 75 ezer fontot már biztosan keresni fog, amivel megközelíti az idényben az 1.3 milliót – ennyit egyetlen sznúkerjátékos sem keresett még egy idényen belül. Eddig Ronnie O’Sullivan tartotta a csúcsot, a 2023–2024-es idényben 1.26 milliót tehetett zsebre, Trump ezen már túl jár (pontosan 1.2952 milliónál), és ha megnyeri a tornát, 300 ezres pénzdíjával a másfél milliót is meghaladhatja vasárnap, míg a május elején véget érő világbajnokságon akár kétmillió fölé is tornázhatja évadbeli keresetét.

Az esti negyeddöntőben a 2024-es világbajnok Kyren Wilson az első két frémet megnyerte a 2023-as vb-győztes Luca Brecel ellen, majd felváltva nyerték a játékokat, így egy és két frém között mozgott a különbség. A meccs elején gyors, 20 percnél is rövidebb játékokat láthatott az Alexandra Palace közönsége, aztán a végéhez közeledve előtérbe került a biztonsági játék, és elhúzták a frémeket. 5–3-nál Brecel kiharcolta a kilencedik frémnet, de abban nagyon szoros végjátékban a rózsaszín golyó döntött, és mivel azt Wilson lökte be, ő jutott az elődöntőbe.

Egy remek lökés Wilsontól

SNOOKER MASTERS 2025, LONDON
Negyeddöntő
Neil Robertson (ausztrál)–Shaun Murphy (angol) 2–6
Mark Allen (északír)–Mark Selby (angol) 6–2
Judd Trump (angol)–Ting Csün-huj (kínai) 6–3
Luca Brecel (belga)–Kyren Wilson (angol) 4–6

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Neil Robertson és Mark Selby is búcsúzott a küzdelmektől az Alexandra Palace-ben.

Korábbi eredmények
Nyolcaddöntő
Judd Trump (angol)–Barry Hawkins (angol) 6–1
Mark Allen (északír)–Sze Csia-huj (kínai) 6–2

A nyolcaddöntő párosítása (ágrajz szerint)
Neil Robertson (ausztrál)–John Higgins (skót) 6–5
Shaun Murphy (angol)–Gary Wilson (angol) 6–3

Mark Allen (északír)–Sze Csia-huj (kínai) 6–2
Mark Selby (angol)–Ali Carter (angol) 6–1

Judd Trump (angol)–Barry Hawkins (angol) 6–1
Mark Williams (walesi)–Ting Csün-huj (kínai) 5–6

Luca Brecel (belga)–Chris Wakelin (angol) 6–3
Kyren Wilson (angol)–Csang An-ta (kínai) 6–4

 

Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész Bulcsú 29 éves angollal kezd a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.03.27. 22:36

A világbajnok döntő frémben nyerte meg a sznúker Players Championshipet

Egyéb egyéni
2025.03.24. 00:31

Robertson nullára verte Binghamet a hongkogi sznúkertorna döntőjében

Egyéb egyéni
2025.03.09. 14:23

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39
Ezek is érdekelhetik