Harc a csokiért (is) – Tatán edzőtáborozik a férfi kardválogatott

Több liter ásványvíz a földön, az asztalon meg csokik – előbbi megszokott látvány egy-egy edzésen, legyen szó bármelyik sportágról, utóbbi, kiváltképp ilyen mennyiségben, már kevésbé.

 „Csoki-kupát rendezünk!” – jelenti ki magától értetődően Nemcsik Zsolt, a férfi kardválogatott élére januárban kinevezett vezetőedző.

A vívásban hasonló háziversenyeket (lásd még: Nyuszi-kupa) gyakorta rendeznek a klubok a fiataloknak, na de ezúttal Tata a helyszín, a teremben pedig a legjobb felnőtt és junior kardozók készülődnek – ezek szerint nem edzésre, hanem egy kisebb versenyre.

Ez persze valójában ugyanúgy edzésnek számít, csak éppen az athéni olimpia egyéni ezüstérmese némi színt akar vinni ebbe a csütörtök délelőttbe: a 19 vívót három csoportba osztotta a hazai ranglista alapján, az ötös asszók után pedig jöhet az egyeneses kieséses szakasz.

Na, persze, kizárólag a bemelegítés után kezdődik minden, hiszen amellett, hogy mindennek megvan a rendje, ez nem csak ezen a szinten elkerülhetetlen „kelléke” egy edzésnek, és amíg a kardozók eleget tesznek ennek a tényleg kötelező feladatnak, befut a „nagyvezér” is, vagyis Boczkó Gábor szövetségi kapitány.

Míg a versenyzők a pástokon dolgoznak, egyelőre kard nélkül, a kapitány egy rögtönzött megbeszélést vezényel az edzőknek – a terem egyik végében zajlik a diskurzus, de a főszereplők azért továbbra is a vívók, akik szép lassan meg is kezdik a versenyt.

A csokikért!

Az ötös asszók után Gémesi Csanád kerül a rangsor élére, de mert Szatmári András ki-kihagy a csoportkörben („Valahogy segíteni kell a fiatalokat, én úgy teszem, hogy kikapok néha tőlük, ők meg örülnek” – feleli a zrikákra 2017 egyéni világbajnoka), a két olimpiai ezüstérmes már a negyeddöntőben egymás ellen köthet be.

Kósa Miklós, az elmúlt években a bírói szerepkörben a világ legjobbja címig jutott, és bár néhány hónapja a „kizárólag edzőként dolgozom” utat választotta (emlékezzünk, eredetileg ő nyerte a férfi kardválogatott vezetőedzői posztjára kiírt pályázatot, ám aztán különböző okok miatt mégsem ő irányítja a csapatot, viszont – többek között – Szilágyi Áron felkészítését is ő viszi tovább, ha háromszoros olimpiai bajnokunk felépül az Achilles-ín-műtéte után), egyértelmű, hogy ő vezeti ezt az asszót.

„Na, erre a találatodra még Tibor is büszke lenne!” – jegyzi meg Szatmári egyik megmozdulása után, utalva arra, hogy Gárdos Gábor mellett Pézsa Tibor is sokat tett azért, hogy ennyi mindent tudjon.

„Videóbíróra van szükségünk!” – szól ki a pást mellé Kósa egy vitatott tus kapcsán, mire Boczkó Gábor már pattan is, innentől ketten figyelik a Gémesi–Szatmári asszót. Illetve egyre többen, és van is mit. Öldöklő küzdelmet hoz a két olimpiai ezüstérmes csatája (meg persze néha egyet nem értést is egy-egy tus után), már a harmadik párizsi csapattársuk is ott ül a pást mellett – várja az ellenfelét. Merthogy a győztes a döntőért Rabb Krisztiánnal vív.

A vége 15:14 – Szatmárinak.

Néhány percnyi pihenő után jön is ez az asszó, de ezt már a vesztes, vagyis Gémesi Csanád vezeti (az összeférhetetlenség ezen a szinten is vezérfonál: Rabb a Vasasban vív, Kósa pedig ott edzősködik), amúgy jól, bár egyszer nagyon kibillen a szerepéből, hiszen egy csodaszép Szatmári-tus után kiszakad belőle: „Ez milyen szép volt! Tényleg! Nem is szép, ez nagyon szép volt, hogy csináltad?”

Aztán 14:13-as Rabb-vezetésnél Szatmárinak ítél egy tust, és olyan szépen magyarázza el fiatalabb csapattársának, miért is így döntött, hogy a mindenki által csak Kikinek hívott vívónak eszébe sem jut reklamálni.

Az utolsó tusnál nincs kérdés, ezt az asszót is behúzza Szatmári.

„A döntőt lesz a legnehezebb megnyernem”  – jegyzi meg fáradtan Szatmári, de persze azért Tóth Bertalan legyőzése sem jelent számára gondot.

Csokit aztán nem csak ő kap, de ezúttal talán nem is az édesség volt a lényeg, sokkal inkább a hangulat, az érzés, az összetartás, az egyfelé haladás. Ráfér a magyar kardvívásra a nyugalom…

Nemcsik Zsolt: Türelmet kérünk

– Bár vívóberkekben már jó ideje emlegetik a nevét, néhányan talán mégis felkapták a fejüket, amikor kiderült, Nemcsik Zsolt irányítja a férfi kardválogatottat. – Engem is meglepetésként ért, hogy néhányan úgy gondolták, ezt nekem kellene csinálni. Az olimpia után kiírt pályázatra nem is jelentkeztem, egyfelől azért, mert több más elfoglaltságom volt, másfelől meg azért, mert ugyan a terveim között szerepelt ez a feladat, de még nem éreztem, hogy eljött az én időm. A felkérésen hosszan gondolkoztam, nem feltétlenül azon, elvállaljam-e, sokkal inkább azon, hogyan oldom meg a többi feladatomat. – Finoman fogalmazva sincs könnyű dolga, hiszen már elkezdődött a generációváltás, ám közben tehetségek sora intett búcsút a sportágnak, a vezetőedzőnek meg mégiscsak építenie kellene egy új csapatot is – egy pillanatig sem ijedt meg a nagy kihívástól? – Óriási megtiszteltetés a zászlóshajót kormányozni. Mert a férfi kardcsapat már csak a hagyomány és az eredmények miatt is a sportágunk egyik első csapata. De valóban nehéz feladat: fel kell nevelni egy új generációt a rutinos klasszisok mellé, akik azért szerencsére még velünk vannak és lesznek. – A rutinos klasszisokkal beszélt, mielőtt igent mondott a feladatra? – Az első dolgom volt. Elmondtam az elképzeléseimet nekik, úgy érzem, várakozással telve várták és várják a közös munkát. Persze úgyis az eredmények beszélnek majd. Tanítványom nincs a válogatottban, már csak ezért is amolyan menedzseri pozíció az enyém: inkább vezetői, mint edzői a feladat. – A plovdivi világkupaversenyen tizenkettedik hellyel nyitott az új csapat, de ugye ez nem így lesz ezentúl? – A férfi kardvívásnak türelmet kell kérnünk mindenkitől. Okosan kell forgatni a fiatalokat, senkit sem lehet egyből, minden előzmény nélkül a csapatba tenni, mert a férfi kard nagyon kemény daráló, viszont a csapatépítés mellett figyelnünk kell arra is, hogy ne essünk vissza a világranglistán. Az első verseny valóban nem sikerült jól, de talán tényleg egyszeri alkalom volt. Bizakodó vagyok, még az is lehet, hogy a világversenyekre a párizsi négyes utazik, hiszen Szi­lágyi Áron rehabilitációja jól halad, mi pedig közben építjük a tágabb csapatot, szeretném, ha minél többen utazhatnának vk-versenyekre, ha minél többet edzőtáborozhatnánk, mert ez eredményt hozhat.