Vívás: nyolcadik a női párbajtőrcsapat a barcelonai vk-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 16:29
Balról jobbra: Büki Lili, Dékány Kinga, Nagy Blanka, Muhari Eszter (Forrás: BIZZI Team)
A nyolc közé jutás újra sikerült, utána viszont kétszer is kikapott a magyar csapat a női párbajtőrözők barcelonai vk-versenyén, így a nyolcadik lett.

Nagyszerű győzelmet aratott a Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter, Nagy Blanka összetételű női párbajtőrcsapat a barcelonai vk-viadal első körében, a nyolcaddöntőben, ugyanis Észtországot küldték a mieink az alsó ágra – azt a válogatottat, amelyet három tokiói csapataranyérmes, valamint a párizsi játékok negyedik helyezettje alkotott.

A remek kezdést nem követte hasonló folytatás, pedig az olimpiai bajnok olaszok ellen is úgy éreztük, jön az újabb meglepetés. Nem jött, négy tussal nyert Olaszország, aztán előbb a lengyelektől, majd az amerikaiaktól kapott ki a Muhari Eszter vezette együttes, így a nyolcadik helyen zárta a barcelonai vk-viadalt.

VÍVÁS
VILÁGKUPAVERSENY, BARCELONA
Párbajtőr. Nők. Csapat. Nyolcaddöntő: Magyarország–Észtország 43:28 (Muhari +15, Dékány +2, Nagy B. –2). Negyeddöntő: Olaszország–Magyarország 42:38 (Muhari +2, Nagy B. –1, Dékány –5). Az 5–8. helyért: Lengyelország–Magyarország 45:34 (Muhari 0, Nagy B. 0, Büki –4, Dékány –7). A 7. helyért: Egyesült Államok–Magyarország 45:41 (Muhari +4, Dékány +4, Nagy –4, Büki –8)


Nyolcaddöntőig jutottak a magyar tőrözők torinói GP-viadalán

Három női és két férfi tőrözőnk léphetett pástra a torinói Grand Prix-versenyen, hárman jutottak el a nyolcaddöntőig.

A pénteki és a szombati selejtező alaposan „megrostálta” a magyar indulókat a tőrözők torinói Grand Prix-viadalán, így a nőknél három, a férfiaknál két vívóért szoríthattunk vasárnap a verseny főtábláján.

Dósa Dániel és Szemes Gergő karöltve masírozott el a nyolcaddöntőig, vagyis mindketten nyertek két-két asszót, majd ott mindketten kikaptak – a nőknél ugyanez Kondricz Katának sikerült, egy körrel korábban elbúcsúzott Wolf Eszter, míg Pásztor Flóra már a 64 között kikapott.

VÍVÁS
GRAND PRIX-VERSENY, TORINO
Tőr. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Dósa–Faul (német) 15:5, Szemes–Lombardi (olasz) 15:14. A 16 közé jutásért: Dósa–Di Tommaso (olasz) 15:12, Szemes–Massialas (amerikai) 15:13. Nyolcaddöntő: Itkin (amerikai)–Dósa 15:1, Filippi (olasz)–Szemes 15:11. Nők. A 32 közé jutásért: Kondricz–Morandi (német) – visszalépett, Wolf–Ranvier (francia) 15:10, Bertini (olasz)–Pásztor 15:14. A 16 közé jutásért: Kondricz–Walczyk-Klimaszyk (lengyel) 15:14, Mironjuk (ukrán)–Wolf 13:11. Nyolcaddöntő: Bertini (olasz)–Kondricz 15:8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik