A Guinness is elismerte Billy Monger Ironman rekordját

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 11:56
Mongar az Ironman-vb céljban (Fotó: Getty Images)
Billy Monger élete 2017 áprilisában változott meg teljesen, amikor a brit F4-es versenyszériában szereplő, akkor 17 éves fiatalember az egyik versenyén olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett – egyiket téd alatt, másikat térd fölött. A ma már 25 éves Monger még októberben résztvett a Hawaiion rendezett Ironman világbajnokságon, amelyen a kettős amputáltak között világrekordot jelentő idővel győzött, s ezt most a Guinness Rekordok könyve is elismerte.

 

A 17 éves Billy Mongert nagy tehetségnek tartották a brit autósport világában, aki a brit F4-es szériában előző, bemutatkozó évében egyszer, 2017-ben pedig a balesetét megelőző hat futamból kétszer is dobogóra tudott állni – az azóta az F1-ben már bemutatkozó Logan Sargeant és a múlt hétvégi Kínai Nagydíjat megnyerő Oscar Piastrit is megelőzte mindkét alkalommal. Balesete a futam elején történt, amikor egy nyújtott jobb kanyarban óriási tempóval belecsapódott hátulról, az előtte takarásban lévő és lerobbant Patrik Pasma autójába. (VIDEÓ ITT.) Az ütközés után végig eszméletén lévő Mongert másfél óráig tartott kiszedni az autójából, majd helikopterrel kórházba szállították, ahol kiderült, noha életben marad, lábait nem lehet megmenteni. Bal lábát térd fölött, jobb lábát térd alatt kellett amputálni. 

Bármilyen hihetetlen, Monger a baleset után három hónappal már versenyautót vezetett, s visszaszerezte versenyzői engedélyét, majd 2018-ban a brit F3-as szériában futott teljes idényt, s 2019-ben az Euroformula sorozatában szerepelt, mielőtt visszavonult volna az autóversenyzéstől. 

Moner ezt követően sem szakadt el az autósporttól, a Channel 4 brit tévécsatorna autósportos szakértőjeként dolgozott, majd a tavalyi paralimpián bekerült a párizsi paralimpiát közvetítő tv-s csapatába is a csatornának. Ekkor már gőzerővel készült a tavaly októberi Hawaii Ironman világbajnokságra, ahol végül teljesítette is a a 180 kilométer kerékpározásból, 3.9 kilométer úszásból és egy 42.2 kilométeres maratonfutásból álló távot. Méghozzá nem is akárhogyan: Monger ugyanis 14 óra 23 perc és 56 másodperc alatt ért célba, ami a dupla amputáltak között a versenyt teljesítők között a valaha volt leggyorsabb – több, mint két órával jobb, mint a korábbi csúcs.

A különleges teljesítményeket  és csúcsokat listázó Guinness Világrekordok (a korábban Guinness Rekordok Könyve néven ismert szervezet) is felfigyelt a most már 25 éves Monger teljesítményére, és a múlt héten bejelentette, hivatalos világrekordként ismeri el. 

Monger a díj átvételekor azt is bejelentette, hogy távlati célja, hogy a 2028-as Los Angeles-i paralimpián Nagy Britanniát képviselhesse paratriatlonban.

 

 

Legfrissebb hírek

Mocsári Bence Eb-aranyérmes a paratriatlonosoknál

Egyéb egyéni
2024.09.22. 11:38

Paralimpia 2024: a várható eső miatt változik a paratriatlon programja

Párizs 2024
2024.08.29. 15:45

Paralimpia 2024: újabb magyar kvóta van, a triatlonos Mocsári Bence is résztvevő

Egyéb egyéni
2024.07.08. 15:17

Paratriatlon: Mocsári Bence ezüstérmes az üzbegisztáni világkupán

Egyéb egyéni
2024.05.20. 15:58

Ezüstérmet szerzett Ausztráliában a paratriatlonos Mocsári Bence

Egyéb egyéni
2024.03.16. 10:52

Paratriatlon: világkupaversenyt rendeznek Tatán jövő nyáron

Egyéb egyéni
2023.11.14. 16:26

Paratriatlon: két triatlonistánk pályázik a paralimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2023.11.01. 20:16

Paratriatlon-vk: Mocsári Bence második Malagában, biztos a paralimpia

Egyéb egyéni
2023.10.21. 17:30
Ezek is érdekelhetik