Budapesti párbajtőr GP: három magyar hölgy a főtáblán

Vágólapra másolva!
2025.03.14. 17:29
Kálmán Gyöngyvér sikerrel vette a selejtezőt (Fotó: Kovács Péter)
Három magyar vívó léphet pástra vasárnap a 64-es főtáblán a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix női versenyében.

A 310 fős mezőny – a 16 kiemelt, köztük a világranglistán harmadik, tavaly olimpiai bronzérmes Muhari Eszter kivételével – a selejtezővel pénteken kezdte meg a küzdelmeket a BOK-csarnokban.

A 42 csoportban lebonyolított első szakasz után 16 vívó csatlakozott a kiemeltekhez, akik között nem volt hazai versenyző. Borsody Emma egy hellyel maradt le erről az esélyről, később pedig nem sikerült főtáblára jutnia.

A maradék 32 helyre direktkieséses asszókon keresztül vezetett az út. A hazai vívók közül Kálmán Gyöngyvér és Nagy Emma csatlakozott még a legjobb 64 mezőnyéhez. Előbbi három, utóbbi két 15 tusig tartó asszót nyert meg.

A nők versenyében 26 magyar indult.

Fotó: Kovács Péter

A férfiak közel négyszáz vívót felvonultató mezőnye szombaton kezdi a versenyt. A hazaiak közül kiemeltként csak vasárnap kapcsolódik be a küzdelmekbe a tavaly olimpiai aranyérmes csapat három tagja, az egyformán egyéni világbajnok Siklósi Gergely és Koch Máté, valamint az egyéniben olimpiai negyedik Andrásfi Tibor.

A főtáblás asszókat vasárnap bonyolítják le, a nők 9 órakor, a férfiak 10.30-kor kezdenek. A döntős programra – a négy-négy legtovább versenyben maradó vívó részvételével – 18 órától kerül sor.

A nők versenyét az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József, a férfiakét pedig a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző emlékére rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a junior-vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: Horváth Lotti a párbajtőr kadétvilágbajnoka!

Utánpótlássport
2025.04.14. 13:19

Vívás: Nagy Blanka ezüstérmes a junior-világbajnokságon!

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:15

Vívás: a tőr sem hozott áttörést a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.04.12. 16:41

Vívás: tízen kívül a junior tőrcsapatok között a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.04.12. 13:10

Vívás: „Ez a tus most fáj!” – Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
2025.04.11. 21:05

Vívás: egyik kadét tőrözőnk sem jutott el a nyolcaddöntőig Kínában

Utánpótlássport
2025.04.11. 12:31

Koch Máté: A csapat szerintem készen áll arra, hogy felüljön a világbajnoki trónra

Egyéb egyéni
2025.04.09. 18:24
Ezek is érdekelhetik