Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Vágólapra másolva!
2025.03.04. 17:17
Az olimpia központja Ahmedábád lenne 2036-ban (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztjára kandidáló Sebastian Coe szerint India nagyon erős jelentkező a 2036-os játékok rendezési jogára.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség brit elnöke hangsúlyozta, hogy a 2036-os olimpia és paralimpia házigazda szerepéért nagy versengés folyik, egyúttal méltatta a Föld legnépesebb nemzetét ambiciózus pályázatáért és az Ázsiában rejlő „hatalmas potenciálért”. Coe korábban nagyon elégedett volt, amiért India elkötelezett a 2036-os kandidálás mellett.

„A múltam alapján nem fognak meglepődni, ha azt mondom, hogy nyilvánvalóan nagyon boldog vagyok, hogy India elkötelezett a globális sport és különösen az olimpiai mozgalom mellett” – idézte Coe-t az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz portál. A brit sportdiplomata a többi között arra utalt, hogy anyai nagyapja Indiából származik.

Hozzátette: nem India az egyetlen jelentkező, de nagyon erős induló a versengésben.

India több városban bonyolítaná le a 2036-os nyári olimpiát. A központ Ahmedábád lenne, de a cél az, hogy országos „mozgalommá” váljon az olimpia. Az ahmedábádi létesítmények fejlesztése az olimpiai tervtől függetlenül zajlik, ugyanakkor Mumbai adna otthont az ország legnépszerűbb sportágának, a krikettnek, Púnéban lenne a kajak-kenu, Bhopálban az evezés, Bhubanésvarban a gyeplabda. 

Ahmedábád a többi között az atlétika, a kosárlabda, a röplabda, a lövészet, a tenisz, valamint a vizes sportágak és a városi sportágak versenyeit rendezné.

Az olimpiai felkészülés része, hogy India 2036-ig számos sportág világeseményeinek rendezési jogát is szeretné elnyerni.

A tavalyi párizsi ötkarikás játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a vendéglátó. A 2036-os nyári olimpia helyszínéről várhatóan 2027 és 2029 között dönt a NOB. A tizenegy év múlva esedékes rendezés iránt többen is érdeklődnek. India mellett kinyilvánította szándékát a többi között Dél-Korea, Dél-Afrika, Chile, továbbá Varsó, Isztambul, Doha, két spanyol város, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.

 

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Gátszakadás előtt – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.09. 01:10
Ezek is érdekelhetik