Nőnap – Morvai Katalin publicisztikája

MORVAI KATALIN MORVAI KATALIN
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 23:44

 

EZT IS MEGÉRTÜK! Egy olyan megkövesedett, több mint száz éve férfiak uralta területen, mint a nemzetközi sportvilág, sikeresen kandidált a legnagyobb sportszervezet élére egy afrikai nő, aki ráadásul szemtelenül fiatal is. Mint az közismert, március 20-án (nem túl távol a nőnaptól) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 144. közgyűlésén Görögországban elsöprő fölénnyel, már a szavazás első körében a 41 éves zimbabwei sportminisztert, a korábbi úszó olimpiai és világbajnok Kirsty Coventryt választották meg a NOB új elnökének. Megbízatása nyolc évre szól. Ha azonban jól dolgozik, lehet az még több is. Akárcsak elődei esetében.

Akitől átveszi a stafétabotot, a német Thomas Bach maga is tizenkét évig ült a trónon. A modern kori olimpiai mozgalom 1894 óta íródó történelmében az (egyik) alapító, a francia Pierre de Coubertin 29 évig volt eme pozícióban, igaz, amíg az I. világháború idején a fronton szolgált (három évig), a svájci Godefroy de Blonay helyettesítette. De szép hosszú időszakot abszolvált az amerikai Avery Brundage (1952 és 1972 között) és a spanyol Juan Antonio Samaranch (1980–2001) is.

A titkos szavazás eredményétől természetesen sokak álla leesett. Nem elég, hogy a NOB történetében először esett nőre a választás, Kirsty Coventry hatalmas fölénnyel, 49 szavazattal nyert. A további hat (férfi) jelölt együtt nem kapott ennyi voksot! Pedig legalább hárman azt is hihették, ők vehetik át a váltóbotot a szervezet élén. Egy hajdani elnök fia, ifjabb Juan Antonio Samaranch NOB-alelnökként hatalmas tapasztalata dacára jócskán alulmaradt (28 voks), de a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, a brit Sebastian Coe is a poszt várományosaként viselkedett a közelmúltban, végül mindössze nyolcan szavaztak rá. És csak feleennyire futotta a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség francia elnökének, David Lappartient-nak, aki nagyon elszámította magát és kiélezett, hatfordulós versenyt várt.

Győzött tehát a női nem! S hiába hitetlenkednek most sokan, ez bizony benne volt a pakliban. A gyengébb nem képviselői már jó ideje mozgolódnak, konferenciázgatnak annak érdekében, hogy rávilágítsanak: a sport világában méltatlanul kevés a női vezető. Az utóbbi évtizedben az olimpiai mozgalom vezérkarában is megszólaltak a sportági női sportvezetők arányát növelő, egyáltalán, a nők döntéshozatali súlyát emelni szándékozó hangok.

Kilenc éve, 2016-ban Norvégia sportért (is) felelős kultuszminisztere, Linda Hofstad Helleland úgy döntött, elhívja miniszter kollégáit a világ minden tájáról egy konferenciára Bergenbe, hogy „különálló kormányként beszélhessék meg a megpróbáltatásokat” és hogy több női pozíció betöltésére ösztönözzenek mindenkit a sportban.

„Miért olyan nehéz nőként sportvezetőnek lenni? Ha a nemzetközi sportvezetőségeket vizsgáljuk, kevés nővel találkozhatunk. Véleményem szerint a sport az egyik leginkább befogadóképes és toleráns terület, ahol el lehet helyezkedni, és ez példát mutathat a társadalom többi területének” – állapította meg Helleland asszony, aki kivételként erősítette a szabály. Három évig a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) alelnöke volt, illetve politikusként hazája kormányában 2021-ig töltött be különböző miniszteri posztokat. A norvég konferenciát az Aroundtherings.com sikeresnek nevezte, és a riói olimpia megnyitója előtt egy újabb fórum következett – immár a NOB égisze alatt – a női sportvezetők népszerűsítésére.

A már említett portálnak azt is leszögezte a norvég hölgy: „A nagyvilág legtöbb részén a sportot egy férfiterülettel azonosítják…Úgy gondolom, észre kell vennünk, hogy a nemi diverzitás kihívás a sportszervezetek számára.” Szerinte a (férfi) vezetők túlságosan hasonlók, ráadásul kevés köztük a példaképtípus.

A riói NOB-fórumot szép lassan követni kezdték a nemzetközi sportszövetségek is. A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) például először 2023-ban tartott „ICF Women Symposium” címen konferenciát Dublinban. Harmincöt országból csaknem száz nő vett részt az eseményen, a magyarokat ketten képviselték – de azért jellemző, hogy az ír sportminiszter, a nemzetközi sportági szövetség és a NOB elnöke is az erősebb nemet hozta. Elhangoztak jó szlogenek, volt nagy nekibuzdulás, kitűzték a „Bridge the gap” (Áthidalni a szakadékot) programot. Hát majd meglátjuk. Az azért egyértelmű, hogy megindult a nők felzárkózása…

A sportmarketing.hu már 2014-ben azzal a címmel írt cikket, hogy „Erősödik a nők szerepe a NOB bizottságaiban”. Persze olyan szinten volt ritka a női vezető a világ élsportjában, hogy Thomas Bach elnök úrnak könnyű volt olyan számokkal előjönni, hogy egyetlen év alatt 23 százalékkal nőtt a női részvétel aránya az egyes NOB-szakbizottságokban. A Magyar Olimpiai Bizottságban is megalakult a Nők a sportban bizottság, igaz, a források szerint mintha többször is nekifutottak volna ennek. A Nemzeti Sport szerint már 2013-ban ülésezett a testület, a MOB honlapján a 2020 szeptemberi ülés is elsőnek tituláltatott (nyilván újjáalakult). Akkoriban a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségben csupán egy nő volt, Pálinger Katalin. Napjainkban – a Gyulay Zsolt elnök vezette testületben – a 14 tagból hárman igyekeznek a mérleg nyelvét kicsit egyensúlyban tartani (Kolbenheyer Zsuzsanna, Szász Emese és Pálinger Katalin). A bizottságokban kicsivel jobb az arány, ráadásul az esélyegyenlőségi bizottságot Sinkó Andrea a médiáét pedig Csisztu Zsuzsa vezeti.

A nemzetközi porondon azonban tényleg csak lassan ért meg a helyzet, hogy 2025 márciusában női NOB-elnököt válasszon a közgyűlés.

A Sciencedirect.com oldalán 2014-ben Laura J. Burton a kutatásában arról írt, hogy a női vezetők aránya a sport minden szintjén és minden ágában alulreprezentált. A Sport Integrity Global Alliance (SIGA) mintegy tíz évvel később, 2023 márciusában azt állapította meg, hogy bár némi előremozdulás érzékelhető, a nők aránya még mindig messze elmarad a sportvezetőségben a férfiakhoz képest. A 31 legnagyobb nemzetközi sportszövetségben csupán 26.9 százalékban ülnek nők valamiféle vezetői, jellemzően alelnöki székben, s mindössze három szövetség élén elnököl nő: Annika Sörenstam (golf), Petra Sörling (asztalitenisz), mindkettő svéd, illetve a spanyol Marisol Casado (triatlon). A tavalyi hasonló kutatás valamivel jobb számokat hozott, e szerint 28.8 százalék a top női sportvezetők aránya.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 206 tagállamából jelenleg mindössze 24 országban áll női vezető a nemzeti olimpiai bizottság élén. Ez bizony önmagáért beszél!

Na ebben a koordináta-rendszerben érdemes átgondolni, milyen mértékű földindulást jelent a kétgyermekes anyuka, Kirsty Coventry NOB-elnökké választása.

Persze attól, hogy egy vezető pozíciót nő tölt be, még nem lesz feltétlenül jobb a világ, nem magától értetődően születnek a nemi esélyegyenlőség jegyében a döntések. Egyetlen nő sem jobb vagy rosszabb vezető – önmagában. Hogy Kirsty Coventry jó vezető lesz vagy kevésbé, az kiderül. Mindenesetre két kérdésre – az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedése a nemzetközi porondra, illetve a transznemű, tehát nem női sportolók beengedése vagy egyértelmű kitiltása a gyengébb nem küzdelmeiből – hamarosan választ kell adnia az új vezetőnek.

Igazából csak egyvalamit sajnálok, de nagyon, hogy nekünk, magyaroknak nem sikerült kiszagolnunk az idők szelét és felépítenünk a NOB-elnökválasztás idejére egy megfelelő jelöltet. Meggyőződésem, hogy az ugyancsak olimpiai érmes úszó (korábbi sportért felelős államtitkár) Szabó Tünde elnökségéért talán sikerrel lobbizhattunk volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál. Az lett volna a hatalmas dobás. Majdnem olyan, mint egy valamikori budapesti olimpia.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Óriási lehetőség mindkét félnek – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.03.29. 23:28

Két összeillő ember – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
2025.03.28. 23:34

Eredmény és karakter – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.28. 07:33

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.26. 06:30

Jókor voltak jó helyen – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.03.25. 06:57

Ez a realitás! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.23. 22:56

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29
Ezek is érdekelhetik