A sportvezető az egyórás beszélgetés elején a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet feladatait és fontosságát, illetve a februárban tartott főtitkári értekezletet emelte ki – utóbbin csaknem 200 főtitkár jelent meg.
„Azok után az észrevételek után, amiket a szövetségek tettek az olimpiát követően, úgy éreztük, hogy egy külön kiemelt fókuszú, újonnan létrehozott testületre van szükségünk, hogy a sportszakma még inkább előtérbe kerüljön” – mondta Schmidt Ádám. Közölte, ez a testület a továbbiakban is együttműködik majd a köztestületekkel, az Országos Sportegészségügyi Intézettel, és valamennyi olyan felsőoktatási intézménnyel, ahol sportszakember-képzés zajlik.
„Szeptember közepén megkerestük azt a nyolc felsőoktatási intézményt, ahol sportszakember-képzés folyik, mivel ott is szeretnénk a szövetségeket bevonni. Vannak olyan sportágaink, ahol nincs komoly tananyag egyetlen felsőoktatási intézményben sem, de van ahol több évtizedes tananyagból tanítanak a mai napig. Ha ezeket nem tudjuk megújítani, és a jelen kihívásaira reagálni, akkor sajnos olyan szakembereket képzünk, akik nem lesznek készen a napi kihívásokra, amikor kikerülnek az iskolapadból” – fogalmazott Schmidt Ádám, aki azt is jelezte, hogy a sport „rendkívül csekély ellenérték fejében” egyedülálló lehetőséget biztosít a fiataloknak, mivel kulturált infrastrukturális környezetben, nagyon magas színvonalon tudnak sportolni, a tagdíjak egy 45 perces különórának felelnek meg.
„Nyilván pontosan tudjuk mindannyian, hogy a sportolni kezdő fiataloknak egy százaléka jut el a világelitbe, tehát nem ez a cél, hanem az, hogy megszólítsuk a fiatalokat, felkészült edzők várják őket, és nagyon jó körülmények között tudjanak sportolni. Túlmutat ez azon, hogy az adott fiatalember, vagy fiatal hölgy megtanul úszni, futni, öttusázni vagy bármelyik sportnak az alapjait. Egy hús-vér közösségbe kerül, nem egy virtuálisba, megtanul rengeteg olyan jellemformáló értéket, ami bárhogy is alakul az élete, az ő segítségére lesz" – mondta.
Schmidt Ádám arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyire szerencsések a mai fiatalok, akik Szoboszlai Dominik személyében egy nagyszerű magyar labdarúgót és példaképet láthatnak minden nap a Liverpool színeiben.
„Abban bízom, hogy Szoboszlai Dominik példája ösztönözni fogja a fiatalokat, hogy el lehet idáig jutni Magyarországról is" – mondta. Hangsúlyozta, reméli, Szoboszlai nyomán az akadémiai képzés fő célja az lesz, hogy egy-két év hazai bajnoki szereplés után külföldi klubokban folytathassák a fiatalok.