Kirsty Coventry: Ha a gyerekeim majd visszaemlékeznek, tudni fogják, hogy bármit elérhetnek, amit csak akarnak – NS-exkluzív

– Gratulálok, Elnökasszony! Ehhez a kifejezéshez is hozzá kell szoknunk.
– Köszönöm, igen, valahogy így…

– Biztosan beleszeretett Görögországba. Az első olimpiai érme, sőt, az aranyérme is itt született. Mit gondol erről?
– Mindenképpen különleges helyet foglal el a szívemben, és úgy tűnik, hogy megváltoztatja az életem irányát, ez pedig csodálatos. 2004-ben Athénban, a második olimpiai játékomon három érmet nyertem, az utolsónál, az aranynál ott álltam a dobogón a hazaút előtt, és ez ismét megváltoztatta az életemet. Teljesen más irányba terelte az életem. Sok emlék éled fel 2004-ből, és hihetetlen ezt így kimondani. Az istenek figyeltek rám, és támogattak engem.

– És éppen kétszáz méteres hátúszásban, egy „magyaros számban” nyert aranyérmet. Emlékszik az elődjére, Egerszegi Krisztinára?
– Pontosan emlékszem rá, hihetetlen sportoló volt. Hatalmas dolognak számított számomra megdönteni a rekordját, hiszen az volt a női úszóversenyek egyik legrégebbi világcsúcsa (Egerszegi 200 háton 1991-ben felállított 2:06.62-es világcsúcsát döntötte meg Coventry 2008-ban, amikor 2:06.39-et úszott – a szerk.). Igazán nagy megtiszteltetés, felejthetetlen élmény lett a számomra.

– Amikor megnyerte az első aranyérmét, arról szóltak a hírek, hogy Zimbabwében gyakorlatilag megállt az élet. De mi történt az elnökké választásakor hazájában? Azt hallottuk, hogy a tv-műsorokat leállították, hogy bejelentsék a győzelmét.
– Ha visszahívok mindenkit, aki keresett, akkor talán megtudom majd. Nem volt sok időm, de reggel sikerült végre beszélnem a szüleimmel, és azt mondták, hogy nagyon izgatottak. Holnap hazamegyek, vasárnap este landolok. Szóval biztos vagyok benne, hogy lesz némi izgatottság otthon, amikor hazaérek.

– Az egész élete arról szólt, hogy folyamatosan költözött…
– Igen (nevet).

– …például amerikai NCAA-egyetemistaként az Egyesült Államokban élt, és természetesen rengeteget utazott is, még a sportoló karrierje alatt is, azóta pedig sportdiplomataként. Nem tudom, volt-e B-terve a választás előtt, de most érvénybe lép az A-terve…
– (nevetve) Hát igen...

– …ami a Lausanne-ba való költözést jelenti. Hogyan képzeljük el ezt az egész helyzetet a családjával, a kislányaival?
– Néhány napra szükségem lesz, hogy mindent megtervezzek. De tudja, már jártunk Lausanne-ban, és Ellát is vittünk magunkkal mindenhová, amióta megszületett. Persze, csak rövidebb időre, amikor üzleti találkozókra mentünk. De ez egy nagyon ismerős hely, imádjuk Lausanne-t. Olyan, mint egy otthon távol az otthontól. Szóval, nagyon izgatottak vagyunk a jövőt illetően.

– Ha az olimpiai pályázatokról beszélünk, most egy afrikai elnökünk van, így érthető módon talán egy kicsit nagyobb hangsúlyt kap az afrikai kontinens. Ugyanakkor, ha a kérdéshez közép-európai nézőpontból közelítünk és a 2036-os olimpiáról beszélünk, akkor mi lenne fontosabb? Figyelembe venni az Agenda 2020-at, a fenntarthatóságot, hogy az olimpia egy nemes esemény legyen az adott országban vagy régióban, amelynek minden infrastruktúrája kész, vagy inkább egy új kontinensre kellene vinni az olimpiát? Ez természetesen egy új területet jelent, amelyet még fel lehet fedezni, ahol azonban még nem áll rendelkezésre elegendő és megfelelő infrastruktúra.
– Az új normák és a fenntarthatóság felé való elmozdulás lehetőséget ad arra, hogy új régiók is csatlakozzanak. Nem szükséges, hogy pontosan ugyanúgy nézzenek ki, mint a régi modell. Célzott párbeszédet folytatunk az érdekelt felekkel, hogy megértsük képességeiket és a pályázatok megvalósíthatóságát. Szeretném, ha a jövőbeli házigazdák bizottságában több kapcsolatot építenénk ki a NOB tagjaival, ahogy ők kérték. A kiválasztási folyamat jól működik, de fontos, hogy az érdekelt felekkel együttműködve megértsük kapacitásukat és a megvalósíthatóságot. Kitartónak kell maradnunk abban, hogy a relevanciánkat megőrizzük a jövőben, és alkalmazkodjunk az új normákhoz. Az is fontos, hogy képesek legyünk egy országba, egy közösségbe integrálódni anélkül, hogy rendkívül drága infrastruktúrát építenénk. Ehelyett inkább arra kell törekednünk, hogy összejöjjünk, és együtt növekedjünk a közösséggel.

– Párizs kiváló példa volt erre. Tudjuk, hogy létezik egy átmeneti időszak. Thomas Bach azt mondta, hogy a mai reggeli már a dátumokról és a munkába állásról szólt. De ha megnézzük az ön programját és a terveit, mik lehetnek a legfontosabb és a legsürgősebb teendők, amelyekkel foglalkoznia kell majd június huszonnegyedikétől, amikor valóban elkezdi a munkát?
– Ismeri az elképzeléseimet, amelyeket a programomban bemutattam. Ezek változtak. Illetve valójában nem változtak, inkább bővültek. Az alapelvek változatlanok, de a beszélgetések, amelyeket az összes NOB-taggal folytattam, hozzáadták a programomhoz a szükséges pluszt. Biztos vagyok benne, hogy az átmeneti időszakban sok más dolog és teendő lesz még, amivel foglalkoznunk kell. Amikor elérkezik az átadás vége, azt szeretném, hogy üljünk le és vonjuk be az összes érdekelt felet, ahogy azt a programomban is említettem. Fontos, hogy legyen egy kis szünet, és elismerjük mindazt, amit elértünk, majd erős alapot rakjunk le a jövőre.

– Legutóbb azt mondta, hogy ez a pályázat fontos önnek a lányai miatt, igaz? Mire felnőnek, meg fogják érteni, hogy mi az olimpia valós jelentősége?
– Igen, nagy nyomás, de szívesen vállalom.

– Mit fog nekik mondani ezekről a napokról?
– A mai médiában sok videó és archív anyag áll rendelkezésre, így vissza tudunk majd tekinteni. A legidősebb lányom most lesz hatéves, és amikor futott le a folyosón, azt mondta: „Anya, nyertél!”, de nem hiszem, hogy igazán tudja, mit jelent ez. Lehet, hogy egy kicsit több megerősítésre lesz szüksége a költözés miatt. Ha majd visszaemlékeznek, tudni fogják, hogy bármit elérhetnek, amit csak akarnak.