Mark Williams óriási sznúkerklasszikuson győzte le John Higginst

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.30. 17:56
null
Mark Williams 50 évesen játszhat vb-elődöntőt (Fotó: Getty Images)
A Crucible történetének egyik legjobb meccsén a háromszoros világbajnok Mark Williams legyőzte a négyszeres győztes skót John Higginst. Az 50 éves walesi ezzel 1985 óta a legidősebb elődöntős lett.

 

Higgins és Williams csatájában eleinte a skót tűnt erősebbnek, ám a meccs második szakaszában Williams játszott jobban. 8:8 után, a meccs záró harmadában a walesi sorozatban négy frémet nyert, így már csak egy kellett neki, hogy bejusson a legjobb négy közé. Azonban Higgins óriási sorozatba kezdett, és egymás után nyerve a frémeket 12:12-re alakította az állástlllllllll– jöhetett a minden eldöntő utolsó játszma.

Williams jó állásban hibázott, Higgins apránként növelte a pontelőnyét. Azonban a skót nem tudta lezárni a meccset, ugyanakkor Williams is hiába kapott még egy esélyt, nem tudta letakarítani az asztalt. Ismét Higgins kezébe került az irányítás, és már csak a meccsgyőzelmet jelentő golyót kellett volna lyukba juttatnia, egy kéket, de kihagyta… Ezt követően Williams nem kegyelmezett, az utolsó fekete golyó lelökésével éppen megnyerte a frémet, és ezzel a meccset is.

A meccs végjátéka

Ezzel a sikerrel tehát Mark Williams bejutott a legjobb négy közé. Ötven évével 1985 óta a legidősebb elődöntős lett – akkor a hatszoros világbajnok legenda, Ray Reardon 52 esztendősen játszott. Williams, aki az utóbbi hónapokban szemproblémákkal küzd, és a hírek szerint műtét is vár majd rá, ötödször győzte le Higginst a vb-ken, és mindössze egyszer kapott ki a skóttól. A 49 éves Higgins mindössze második alkalommal veszített el döntő frémes meccset, korábban tízből kilencszer hozta ezeket.

Az elődöntőben Williams ellenfele a világelső Judd Trump lesz.

Közben a 28 éves Csao Hszin-tung is bejutott az elődöntőbe, 13:5-re nyert Chris Wakelin ellen; a kínai ellenfele a hétszeres világbajnok Ronnie O’Sullivan lesz. Csao Hszin-tung szereplése is egészen elképesztő. Amatőr státuszú játékosként ő már a selejtező első körében kénytelen volt asztalhoz állni, ami azt jelenti, négy meccsen összesen 40 frémet kellett megnyernie, hogy eljusson a főtábláig. Elődöntőbe jutásával az ázsiai játékos immár 76 nyert frémnél jár ezen a vb-n…

SZNÚKER
Világbajnokság, Sheffield
Negyeddöntő
John Higgins (skót, 3.)–Mark Williams (walesi, 6.) 12:13
Csao Hszin-tung (kínai)–Chris Wakelin (angol) 13:5

Ronnie O'Sullivan (angol, 5.)–Sze Csia-huj (kínai, 13.) 13:9
Luca Brecel (belga, 7.)–Judd Trump (angol, 2.) 8:13

 

Legfrissebb hírek

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26

Ronnie O’Sullivan is bejutott az elődöntőbe a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.04.30. 23:01
Ezek is érdekelhetik