A Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely alkotta együttes a 16-os táblán kezdte a versenynapot a horvátokkal. Alapvetően a magyarok irányították a mérkőzést, de volt egy-egy kevésbé sikerült asszó, ami miatt a az ellenfél szorossá tette az állást. A végén azonban az egyéniben hetedik, illetve nyolcadik Dósa és Szemes határozottan vívott, így héttusos magyar győzelemmel ért véget az összecsapás.
Nehezebb feladat várt a legjobb nyolc között a magyarokra, akik tavaly ugyanebben az összeállításban nagy bravúrral ezüstérmet szereztek az Eb-n. Az elődöntőért a semleges színekben szereplő oroszokkal kellett vívni. A párharcok többsége szoros volt, egy-két tus különbség alakult ki. Kivételt az jelentett, hogy Szemes a második párban csinált egy plusz négyet, Mihályi pedig a harmadikban egy mínusz ötöt. A vége felé öt tusra nőtt az oroszok előnye, ezt próbálta meg Szemes Kirill Borodacsov ellen ledolgozni. Feljött három találatnyira, az utolsó tusokat viszont az orosz adta, így nőtt a különbség, 45:38-cal zárult a mérkőzés.
Ebben a szakágban 13 csapat indult.
VÍVÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, GENOVA
Férfi tőr, csapatverseny
A 16 között
Magyarország–Horvátország 45:38
Negyeddöntő
Oroszország (semleges színekben)–Magyarország 45:38