NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

D. ZS.D. ZS.
2025.08.22. 17:16
null
Fotó: Szabó Miklós
Betöltötte a nyolcvanadik életévét Szekeres István, a magyar sportújságírás jelentős alakja, lapunk korábbi főszerkesztője.

Neve összeforrt a Nemzeti Sporttal, hiszen miután a Vörösmarty Mihály gimnáziumban érettségizett, és elvégezte az ELTE bölcsészkarának magyar-orosz szakát, 1969-ben kezdett el dolgozni az akkori Népsportnál. Nem kevesebb mint negyedszázadon át volt a szerkesztőség tagja, s nem csak tagja, hiszen 1989-ben a kollégák megválasztották főszerkesztőnek. Ezt a pozíciót 1992-ig töltötte be, később a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként is dolgozott.

Nyolc olimpiáról, hetvennél több világversenyről tudósított, főképp birkózásban, amelynek elismert szakírója lett, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) pedig sokáig a sajtófőnöke. A szakma első számú szervezete, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöki posztját is betöltötte 2002 és 2007 között.

Már nyugdíjasként adta át tudását, tapasztalatait az Utánpótlássport olvasószerkesztőjeként, s továbbra is aktív, például kibővített életrajzi könyvet készített Hegedüs Csabáról, valamint ő írta az MBSZ alapításának 100. évfordulóján, 2021-ben megjelent, a magyar birkózás történetéről szóló kötetet.

 

 

Legfrissebb hírek

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
4 órája

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
2026.07.02. 10:14

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik