Fa Nándor idén utoljára rendezi meg a Balaton-kerülő versenyt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 10:37
null
Fotó: Szólóvitorlázás - Solo Sailing/FB
Huszonöt év után lezárul egy korszak: Fa Nándor idén utoljára rendezi meg a Szóló Balaton-kerülőt. A négyszeres földkerülő sportember elmondta, minden energiáját a versenybe fektette, de most más irányba fordul, a stafétát pedig átadja.

„Duplán jó érzések kavarognak bennem, még ha ez csalódást is okoz bárkinek. Egyrészt jó érzés, mert 25 év munkája nem volt hiábavaló. Mindazt meghonosítottam a Balatonon, amit szerettem volna, így a célját tökéletesen elérte a befektetés. Másrészt vannak egyéb ambícióim is, amikre most már jobban koncentrálnék. Ezeknek a versenyeknek a rendezése rengeteg figyelmet, munkát és pénzt igényel. Évről évre milliós nagyságrendű költségem volt vele. Nem sajnáltam, de egyszer eljön a pillanat, amikor máshol kell keresni az energiát” –  fogalmazott Fa Nándor.

A búcsú új lehetőséget is hoz: a szeptember 26. és 27. közötti versenyen külön kategóriát hirdetnek a 30 év alattiaknak, akik Figaro hajókkal mérhetik össze tudásukat. A győztes Lorient-ba, a profi vitorlázás európai központjába juthat, ahol edzések és nemzetközi csapatok várják.

A kezdeményezést Markus Hutchinson, a Figaro osztály menedzsere is támogatja, a felhívás pedig máris komoly visszhangot váltott ki: olimpikonok és válogatott vitorlázók is érdeklődnek. Fa Nándor szerint két dolog kell a sikerhez: kimagasló szakmai tudás és biztos nyelvtudás.

 

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
Tegnap, 12:36

Magyar győzelem a nőknél a vitorlázó 49-es hajóosztályban a Garda-tavon

Egyéb egyéni
2025.10.20. 14:54

Szentiványi Árpád: Egy olimpiai felkészüléshez megszállottnak kell lenni!

Egyéb egyéni
2025.10.07. 11:39

Magyar győzelem a Silverrudder vitorlásversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.22. 15:34

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:56

Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

Egyéb egyéni
2025.08.19. 16:07

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
2025.08.18. 07:25

ILCA Eb: Vadnai Jonatán az ötödik helyen végzett

Egyéb egyéni
2025.08.16. 21:41
Ezek is érdekelhetik