Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

V. H. L.V. H. L.
2025.09.29. 11:02
null
Kuttor-Bragmayer Zsanett (Fotó: Getty Images)
Kuttor-Bragmayer Zsanett hat hete adott életet kisfiának, de már elkezdte az edzéseket és a visszatérésre készül. Gyermeke sok mindenben megváltoztatta a gondolkodását – többek között erről is szó esett a Nemzeti Sportrádió Sportreggel című műsorának adott interjújában.

Hat hete adott életet Milán nevű kisfiának triatlonversenyzőnk, Kuttor-Bragmayer Zsanett, akivel a Nemzeti Sportádió a Sportreggelben készített hosszabb interjút. A 31 éves sportoló műsorban elmondta: már négy héttel a szülés után elkezdte az úszóedzéseket.

„Furcsa volt, hiszen a terhességem utolsó három hónapjában már nem voltam víz közelben, újra meg kellett szoknom a közeget. Sok izmot vesztettem, nyilván nem olyan a technikám, mint régen, de a mozgás nagyon jólesik – jelentette ki a triatlonista, akinek a férje, Kuttor Csaba egyben az edzője is. – Teljesen rám bízza, mit bírok és mikor kezdem el az edzéseket. Télen a közelben nincsenek versenyek, így március környékén tervezem azt, hogy az első megmérettetésen elindulok. A hazai versenyeken – a duatlontól a háztömbkerülő viadalokig – mindenhol szeretnék részt venni. Májusban kezdődik a kvalifikációs időszak, nekem igazából akkorra kell összeraknom magamat. Anyukaként már most érzem hogy változtam, máshogy kell kialakítanom a napi rutint, de annyira hiányzott a mozgás, hogy mindenképpen szeretnék visszatérni.”

Kuttor-Bragmayer Zsanett azt is elárulta: nagyon élvezi az anyaságot, örül, hogy sok segítséget kap, és Milánt gyakorlatilag mindenhová magával viszi. 

„A napi beosztás a szokásos, 5.30-kor kelünk, majd megyünk az uszodába, ahová jön velünk, és alszik az edzések alatt is, volt már velünk külföldi versenyen is, egyszóval álomszerű minden. Laza szülők vagyunk, nem görcsölünk rá a dolgokra, és a baba is érzi ezt a nyugodtságot körülöttünk. Az biztos, hogy sportos baba lesz, az úszást minél előbb elkezdjük vele.”

Visszatérésével kapcsolatban a kitűnő triatlonversenyző arról beszélt: fájó pont volt, hogy a mixváltó nem jutott ki a párizsi olimpiára, ám úgy véli, Los Angelesre már nem lesz probléma a kvalifikációval, sőt, egy kiemelkedő eredmény is benne van a pakliban, és reméli, a sikernek ő maga is részese lehet.

„Bevállalta mindenki a távoli kvalifikációs versenyeket – én is – csapatjátékosnak gondolom magamat, és kaptam annyit a magyar triatlonsporttól, hogy ez nem volt kérdés és nem volt teher – fogalmazott az előző ötkarikás játékokkal kapcsolatban az év magyar triatlonosának ötször megválasztott sportolónő. –  Akkor nem volt dublőröm, minden versenyen szükség volt rám, most viszont vannak feltörekvő, fiatal triatlonosok, Szalai Fanni, Kropkó Márti és Horváth Karol, de nagyon bízom abban, hogy be tudok kerülni a csapatba a kvalifikációs időszakban is. Én szinte biztosra veszem, hogy a Los Angeles-i olimpián ott lesz a magyar mixváltó és egy nagyon jó eredményt fog elérni, hiszen nagy potenciál van a magyar csapatban.”

 

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni a Hungaroringen tudta meg, hogy Red Bull-sportoló lett

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:15

„Aki nem ismeri a tényeket, inkább ne szólaljon meg” – Kovács Zoltán reagált Boban Nikolov állításaira

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 13:29

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Triatlon: Kropkó Jázmin aranyérmes a junior aquatlon Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 18:49

„Élő emberből alkotok maradandót” – interjú Somlai Bélával

Képes Sport
2026.07.16. 14:47

A változatosság gyönyörködtet – interjú Szűcs Szabinával

Képes Sport
2026.07.15. 15:38

Gyász: elhunyt a triatlonklasszis Flander Márton

Egyéb egyéni
2026.07.14. 11:27

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53