Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

2025.10.25. 23:28
null
A nagykanizsai sakkcsapat
Az utolsó, hetedik fordulóban a végső győzelemért ültek asztalhoz Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub játékosai, de szoros vereségük nyomán a magyar csapat az 5. helyen végzett a klubcsapatok Rodoszon rendezett Európa-kupáján.

 

Az előzetesen ötödikként rangsorolt nagykanizsai együttes a chess-results szakportál alapján a szombati zárókörben az éllovas SuperChess csapatával küzdött meg, amely többek között az indiai világbajnokot, Dommaraju Gukest is a soraiban tudta. Mivel a romániai rivális egyetlen ponttal állt a második Nagykanizsa előtt, így ez a párharc döntőnek illett be.  

A hat párból a magyar válogatott Gledura Benjamin ugyan világossal győzött a harmadik táblán, de két társa, az ukrán Andrej Volokitin és a spanyol Daniil Yuffa kikapott, a másik három parti pedig remivel zárult, így a szoros vereség azt eredményezte, hogy a SuperChess diadalmaskodott, míg a magyar bajnok öt siker és egy döntetlen után a mostani kudarccal visszacsúszott az ötödik pozícióba.

Az első helyen kiemelt Bayegan Pendik színeiben versenyzett Rapport Richárd, aki a hétfordulós viadalon hatszor ült asztalhoz, ebből ötször győzött – Gledurát is felülmúlta – és egyszer kikapott. A török csapat, amely a 4. fordulóban 3:3-at játszott a Nagykanizsával, végül negyedikként zárt.

Gledura világklasszis teljesítményt nyújtott, a legjobb eredményt érte el a harmadik táblások összevetésében, megelőzve a szintén kiemelkedőt nyújtó Rapport Richárdot is, aki a másodikként végzett ebben a rangsorban. Gledura tízzel növelte az értékszámát, Rapport néggyel, utóbbi feljött a 15. helyre a világranglistán.

A viadalon még egy magyar csapat, az MTK is szerepelt. A 16. helyen kiemelt együttes (Erdős Viktor, Juhász Ágoston, Pribelszky Bence, Papp Levente, Juhász Ármin, Mátyássy Lázár) a bravúrosnak számító 12. pozícióban végzett.

 

Legfrissebb hírek

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2026.02.23. 12:39

Gyász: 74 évesen elhunyt a vb-döntős holland sakklegenda

Egyéb egyéni
2026.02.19. 12:50

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 21:45

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
2026.02.06. 16:53

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Irka-firka, avagy szójátékok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.01.27. 23:51

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52

Sakk: Karácsonyi Kata és Palczert Mátyás az U20-as bajnok

Utánpótlássport
2026.01.12. 16:00
Ezek is érdekelhetik