Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja 12. 1500 méteren

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2025.10.13. 07:21
null
Somodi Maja (jobbról a második) a B-döntőben bizonyíthatott (Fotó: Imago Images)
Somodi Maja 1500 méteren B-döntőt futhatott a world tour-sorozat első, montreali állomásának záró napján.

A döntős programban egyetlen magyar volt érdekelt – magyar idő szerint vasárnap éjjel – a montreali world tour-viadalon: Somodi Maja az 1500 méteres táv második elődöntős futamában lépett jégre (mindhárom futamban nyolc-nyolc koris indult, mert a negyeddöntőben pénteken akkora volt a harc, hogy a bíróknak többször „bele kellett avatkoznia” a továbbjutók névsorába), és nagyszerűen, szemre is tetszetősen korcsolyázott.

Akárcsak a negyeddöntőben, az elődöntőben is „tapadt” a sportág jelenlegi egyik legjobbjára, a dél-koreai Kim Gillire, aztán mozgolódni kezdtek a többiek is, aminek a magyar lány látta a kárát, hiszen jobbról a holland, balról a francia ellenfele zárta le az utat és a mozgásteret, utóbbi koris dőlt és borult is – sajnos Somodi Majával együtt.

Hogy vétlen volt, az egyértelmű volt, ahogyan az is, hogy továbbjuttatják őt a bírók, ez így is történt (a franciát kizárták), s mivel éppen a harmadik helyen haladt Somodi, a B-döntőbe kapott bebocsátást: ott az ötödik helyen ért célba, ez pedig összesítésben a 12. helyet jelenti a számára, a számot a hazaiak legnagyobb örömére a kanadai Courtney Sarault nyerte, ötszázon a holland Xandra Velzeboer volt a leggyorsabb.

A férfiváltók A-döntőjében a dél-koreaiak futottak a leggyorsabban, a vegyes váltóknál pedig Kína, leginkább Liu Shaoang utolsó körben mutatott dupla előzésének (harmadik hely belülről előzve állt az elsőre) köszönhetően vitte el az aranyérme(ke)t – a fiatalabbik fivér 1000 méteren is begyűjtött egy érmet, hiszen a harmadik helyen végzett, az első az olasz Pietro Sighel lett.

WORLD TOUR-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, MONTREAL
Férfiak. 1000 méter: 1. Pietro Sighel (olasz) 1:30.407, 2. Rim Dzsong Un (dél-koreai) 1:30.488, 3. Liu Shaoang (kínai) 1:30.628. Váltó (5000 méter): 1. Dél-Korea 6:50.781, 2. Kína 6:51.160, 3. Olaszország 7:03.224, …9. Magyarország. Nők. 500 méter: 1. Xandra Velzeboer (holland) 49.972, 2. Kim Boutin (kanadai) 43.087, 3. Corinne Stoddard (amerikai) 43.142. 1500 méter: 1. Courtney Sarault (kanadai) 2:22.156, 2. Kim Gilli (dél-koreai) 2:22.217, 3. Corinne Stoddard 2:22.256, …12. Somodi Maja. Vegyes váltó (2000 m): 1. Kína 2:39.528, 2. Hollandia 2:39.905, 3. Kanada 2:44.691, …10. Magyarország

 

Legfrissebb hírek

Ünnepélyesen eloltották a lángot, véget ért a milánói-cortinai téli olimpia

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 22:42

A téli olimpia záróünnepségén is Somodi Maja és Nógrádi Bence viszi a magyar zászlót

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 20:11

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18

Knoch Viktor: Ez benne van ebben a sportágban

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 14:54
Ezek is érdekelhetik