Tekvandó-vb: Salim Kamilah két győzelemmel ötödik lett

2025.10.27. 10:19
null
Salim Kamilah (Fotó: MOB, archív)
Salim Kamilah az ötödik helyen végzett a 46 kilósok mezőnyében a kínai Vuhsziban zajló tekvandó-világbajnokságon.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint az idei nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) aranyérmese a hongkongi Tsz van Lau ellen kezdett és meggyőző teljesítménnyel, 2–0-val (14–2, 23–11) jutott a nyolcaddöntőbe, mindkét menetet idő előtt lezárta. Hasonlóan eredményesen küzdött a 16 között is az izraeli Rivka Bajehhel, az első menetben 15–10-re nyert, a másodikban pedig 13–1-nél véget ért a mérkőzés, mivel kialakult a 12 pontos különbség.

Az éremért a török Emine Gogebakannal csapott össze. Nagy küzdelem alakult ki, sok volt a videózás, sokat állt a mérkőzés, amely a török tekvandós győzelmével ért véget. Az első menetet 13–4-re, a másodikat 19–16-ra nyerte meg, így ő jutott a legjobb négy közé. Az újonc Salim Kamilah a magyar csapat eddigi legjobb eredményét érte el a kínai vb-n.


Minden idők legnépesebb – 180 ország csaknem ezer versenyzőjét felvonultató – világbajnokságán még ezután szerepel az olimpiai bajnok Márton Viviana (62 kg), a két éve világbajnok Márton Luana (67), továbbá az Eb-ötödik Salim Sharif Gergely (58). Rajtuk kívül tagja a válogatottnak a Grand Prix Final-győztes, Eb-harmadik Józsa Levente, aki a csütörtöki záró napon szerepel a 74 kilogrammos súlycsoportban. Kedden Márton Luana versenye következik.

Pénteken Patakfalvy Luca (57 kg) a 32 között búcsúzott, szombaton Salim Omar Gergely (63 kg) kilencedik lett, vasárnap pedig Bailey Kelen (87 kg) az első mérkőzésén kikapott, így ő is a 32-ben fejezte be szereplését.

 

Legfrissebb hírek

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:55

Patakfalvy Luca és Salim Omar Gergely is bronzérmes a tekvandó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.13. 16:49

Tekvandó Eb: Patakfalvy Luca és Salim Omar Gergely már biztosan érmes

Egyéb egyéni
2026.05.13. 15:30

Márton Viviana aranyérmet szerzett a müncheni tekvandó Eb-n!

Egyéb egyéni
2026.05.12. 19:54

Márton Viviana döntős a tekvandó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.12. 17:32

Tekvandó: Salim Kamilah Európa-bajnok, Márton Luana ezüstérmes Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.11. 18:36

Salim Kamilah és Márton Luana is döntőbe jutott a tekvandó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 16:10

Hétfőn rajt a tekvandó Eb-n – bombaerős magyar csapattal

Egyéb egyéni
2026.05.11. 09:31
Ezek is érdekelhetik