Vívás: Pásztor Flóra a nyolcaddöntőig jutott a puszani vk-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 08:26
null
Pásztor Flóra a nyolcaddöntőig jutott Puszanban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Mindössze két magyar léphetett pástra a női tőrözők puszani világkupaversenyén, Pásztor Flóra jutott messzebbre – a nyolcaddöntőbe.

 

Minicsapat utazott Dél-Koreába, hiszen mindössze négy tőrözőnk nevezett a puszani világkupaversenyre, amelyen a kiemelt Pásztor Flóra mellé a selejtezőből Kondricz Kata csatlakozott. 

Utóbbi szombaton a 64 között az első körben búcsúzott, párizsi olimpikonunk a harmadik kanyarban szállt ki a versenyből: két győztes asszó után a kanadaiak klasszisától, Eleanor Harveytól kikapott. 

A férfi tőrözők fukuokai világkupaversenyének főtábláján a három magyar négy asszót vívott, s csak egy hozott magyar győzelmet: a 64 között esett ki Szemes Gergő és Dósa Dániel, világbajnoki bronzérmes társuk számára a búcsú a következő kanyarban jött el, Rio egyéni ezüstérmese, az amerikai Alexander Massialas állította meg Tóth Gergelyt. 

 

VILÁGKUPAVERSENY, PUSZAN

Tőr. Nők. Egyéni. 
A 64 közé jutásért: Pásztor–Kozajeva (orosz) 15:13, Bertini (olasz)–Kondricz 15:12. 
A 16 közé jutásért: Pásztor–Palumbo (olasz) 15:12. 
Nyolcaddöntő: Harvey (kanadai)–Pásztor 10:6


VILÁGKUPAVERSENY, FUKUOKA

Tőr. Férfiak. Egyéni. 
A 64 közé jutásért: Tóth G.–Hajasi (japán) 15:12, Cook (brit)–Szemes 15:14, Savin (francia)–Dósa 15:13. 
A 32 közé jutásért: Massialas (amerikai)–Tóth G. 15:12

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Dósa Dániel a nyolcaddöntőig jutott Párizsban

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:30

Vívás: négy magyar a női tőrözők hongkongi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.09. 09:05

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: ötödik a férfi tőrcsapat a fukuokai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.12.07. 10:14

Vívás: Pásztor és Kondricz főtáblás a puszani tőr-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.12.05. 11:32

Vívás: mindkét magyar tőrcsapat aranyérmes Limában

Utánpótlássport
2025.11.17. 17:22

Vívás: hat női tőrözőnk a 64 között a mallorcai vk-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:11

Vívás: Magasra tettük a lécet – Szirmai Benedek

Egyéb egyéni
2025.07.26. 19:39
Ezek is érdekelhetik