Súlyemelés: távozik a szövetségi kapitány

2026.02.06. 12:19
null
(Fotó: Facebook, Súlyemelők)
A Magyar Súlyemelők Szövetségének elnöksége Gyurkovics Ferenc kérésére határozott arról, hogy közös megegyezéssel megszűnik a szövetségi kapitány munkaviszonya.

Az MSSZ pénteken a honlapján azt írta: a döntés a felek között fennálló korrekt, együttműködő szakmai kapcsolatot tükrözi, és minden érintett részéről teljes egyetértésben, konstruktív légkörben született meg.

Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitányként az elmúlt időszakban kiemelt szakmai felelősséggel, elhivatottsággal és következetes szemlélettel dolgozott a sportág újjáépítésén a magyar súlyemelés érdekében. A 2025-ös év felnőtt és utánpótlás világversenyein, válogatott programjain sikerrel vezette a válogatottjaink munkáját. Az MSSZ ezúton is őszinte köszönetét fejezi ki a munkájáért, a befektetett energiáért, valamint a sportág fejlődéséért végzett tevékenységéért” – olvasható a honlapon. 

Az MSSZ a közleményben jelezte, az elnökség a január 21-én megtartott ülésén egyhangú döntéssel elfogadta a 2026. évi szakmai tervet, amelyet Gyurkovics Ferenc terjesztett elő.

A szövetség nyílt pályázatot hirdet a szövetségi kapitányi poszt betöltésére.

„Leültünk megbeszélni a helyzetet, de igazából nem részletezte, hogy mi áll a háttérben, csak kérte a közös megegyezést” – reagált a történtekre Nagy Péter, a szövetség elnöke az MTI megkeresésére. „Tudomásul vettük, sok sikert kívántunk neki, most pedig keressük az utódját. Az új kapitányt, aki már az áprilisi Európa-bajnokságon vezeti a magyar válogatottat, nyílt pályázaton igyekszünk mielőbb megtalálni. A pályázatot kiírtuk, várjuk a jelentkezőket.”

 

 

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik