Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2026.05.21. 14:45
null
Póta Georgina az új zuglói asztalitenisz-csarnokban (Fotó: Török Attila)
A kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező Póta Georgina megnyitja a Póta PingPong asztalitenisz-csarnokot Zuglóban.

Póta Georgina nagyot álmodott: „Olyan asztalitenisz-csarnokot szerettem volna tető alá hozni, ahol a profi háttér a közösségi élményközpontú pingponggal találkozik”.

Az elhatározást tett követte, s ahogy pályafutása során az asztalnál – kétszeres Európa-bajnokról van szó, aki öt olimpián szerepelt –, úgy ezen a téren is kitartással és sok munkával eljutott oda, csütörtök délelőtt bemutathatta a sajtónak a zuglói Angol utcában megnyíló Póta PingPong asztalitenisz-csarnokot.

„A kislányom születése után fogalmazódott meg bennem, hogy a pingpong szeretetét átadjam a hobbistáknak, az amatőröknek és mindenkinek, aki nyitott arra, hogy ezt a szép sportágat jobban megismerje – mondta Póta Georgina.Egy évvel ezelőtt kezdtünk el azon dolgozni, hogy ebből a romos ipari épületből olyan közösségi teret varázsoljunk, ahová szívesen jönnek a fiatalok, az idősebbek a családok, s ami alkalmas céges rendezvényektől kezdve, születésnapok, baráti összejövetelek megrendezésére. A rengeteg munka, szervezés és álmatlan éjszaka után hatalmas élmény, hogy elkészültünk, s hogy minden olyan szép és tökéletes lett, ahogyan azt elképzeltem.”

Kétség sem férhet hozzá, szép és valóban mindent igényt kielégítő lett az Aktív Magyarország támogatásával megvalósult Póta PingPong-terem. A játéktér ízületkímélő Taraflex sportpadló burkolatot kapott, s 12 ITTF-minősítésű Joola versenyasztal áll a játékosok rendelkezésére. A 125 fő befogadóképességű tér alkalmas edzések, versenyek és egyéb pingpongos rendezvények lebonyolítására, a galériáról pedig a nézők, szülők kényelmesen követhetik a mérkőzéseket. A családbarát kialakítású Póta Pingpong többféle edzéstípust kínál: egyéni magánórákat, csoportos gyerek- és felnőtt edzéseket, valamint hobbijátékosoknak szóló, a mozgás örömét előtérbe helyező foglalkozásokat.

„A szívemet-lelkemet beletettem, mert hiszem, hogy a pingpong újra menő lehet, mint régen” – tette hozzá a róla elnevezett terem szakmai vezetője, aki lehetőségeihez képet a napi munkában is részt vesz majd, de lesznek segítői is, az örökös magyar bajnok Németh Károly, valamint Biró Bálint és Czeglédi Dorka. A 41 éves Póta Georginát a hazai élvonalbeli bajnokság, az Extraliga hétvégi négyes döntőjében búcsúztatják el a válogatottól, klubszinten azonban még folytatja – a Budapesti Erdért mellett egy görög csapatban is szerepel –, ugyanis mint megjegyezte „imádok pingpongozni”.

Az érdeklődők a www.potapingpong.hu oldalon tájékozódhatnak az edzésrendről, a programokról és az árakról, s regisztrálhatnak a hétfői ingyenes nyílt napra.

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:49

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
2026.05.19. 08:24

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20

NS-képeslap: a kajak-kenu új otthona Sukorón épült

Kajak-kenu
2026.05.09. 12:16

Asztaltenisz-vb: Szőcs Bernadette a román válogatottal egy lépésre van az éremtől

Egyéb egyéni
2026.05.07. 00:31

Asztalitenisz-vb: egyelőre még távol vagyunk az elittől

Egyéb egyéni
2026.05.06. 21:16

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk nem tudta megszorongatni az aranyesélyes svédeket

Egyéb egyéni
2026.05.05. 21:29
Ezek is érdekelhetik