Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.05.20. 09:01
null
Fotó: Magyar Szkander Szakszövetség
Minden idők legeredményesebb magyar szereplésével, 42 hazai éremmel, valamint nemzetközi elismerést kiváltó szervezéssel zárult az MTK Sportparkban megrendezett szkander Európa-bajnokság.

A kontinensviadalra 33 ország 1300 versenyzője érkezett, így a sportág történetének eddigi legnagyobb európai eseményét rendezte meg Magyarország – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A magyar válogatott minden korosztályban és kategóriában eredményesen szerepelt, az utánpótlástól a felnőtteken át a masters, grand masters és paraszkander-versenyzőkig, s összességében 12 arany-, 14 ezüst- és 16 bronzérmet gyűjtött. Kiemelkedett a magyar válogatottból Kőváriné Ivánfi Brigitta, aki az elitmezőnyben kétszer lett második, mastersben pedig szintén kétszer győzött.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke, egyben az európai szövetség elnöke és a nemzetközi szövetség alelnöke szerint már a szervezés kezdetétől egyértelmű cél volt, hogy a sportág történetének legnagyobb eseménye méltó színvonalon valósuljon meg.

„Sikerült olyan Európa-bajnokságot rendezni, amely új technikai és megjelenítési megoldásokkal mutatta be a sportágat. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a külföldi delegációktól, a magyar szereplés pedig önmagáért beszél. Ez minden idők legeredményesebb magyar Európa-bajnoki szereplése lett” – fogalmazott Csabai Attila.

Az Európa-bajnokság fővédnöke, Gyurta Dániel szintén méltatta az eseményt és a szervezői munkát. Az olimpiai bajnok úszó szerint a budapesti kontinensbajnokság megmutatta a sportág sokszínűségét. Hozzátette, a szkander a fiataloktól a veteránokon át a parasportolókig széles körben kínál versenyzési lehetőséget, miközben dinamikus, látványos jellege a fiatalabb generációk számára is vonzóvá teheti a sportágat.

 

Legfrissebb hírek

„Ez egy húsdaráló” – kezdődik minden idők legnagyobb szkander Európa-bajnoksága

Birkózás
2026.05.08. 15:57

Gyurta Dániel a Nemzetközi Cselgáncsszövetség nagykövete lett

Egyéb egyéni
2026.02.15. 13:59

Gyurta Dániel: Kedvező elmozdulás a szankciók ügyében

Egyéb egyéni
2025.12.03. 21:55

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Tíz magyar érem a szkander-vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.23. 18:44

„A budapesti UWW-rangsorverseny olyan lesz, mint egy mini-vb”

Birkózás
2025.07.14. 13:15

Több mint harminc érmet szerzett a magyar válogatott a szkander Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.08. 23:28
Ezek is érdekelhetik