
A 14 millió forinttal díjazott futamban kilenc hazai tenyésztésű négyéves ló indult, s a verseny komoly izgalmakat tartogatott. Már a rajt előtt borzolta a kedélyeket, hogy a második számú favoritnak tartott Baiyoke Sky-jal alaposan meggyűlt a baja hajtójának, Jozef Sagajnak, a startot követően gyakorlatilag azonnal ki is szállt a versenyből.
A kétkörös, 2500 méteres viadal első kanyarjában már Ginevra állt az élre, s ugyan hat ló a folytatásban szorosan egymás mögött/mellett haladt, Fazekas Imre végig az élen tartotta lovát, majd a célegyenesre fordulva ritmust váltott és lerázta riválisait. Ginevrával csak a Fazekas Andrea hajtotta Get Lucky tudta tartani a lépést, ám megelőzni nem tudta édesapját, aki karrierje során nyolcadik alkalommal diadalmaskodott a derbyn, melynek első helyéért hétmillió forint pénzdíj jár. A harmadik helyen a Hajnal Tibor hajtotta Gaya T Boko végzett, centikkel megelőzve a német klasszis hajtóval, Christoph Schwarzcal indult első számú favorit Greenbacket.
A fesztivál vasárnap folytatódik, a nap csúcsfutama pedig a hároméves angol telivérek versenye, a Szerencsejáték Zrt. 104. Magyar Galopp Derby lesz. A 22 millió forint összdíjazású, 2400 méteres klasszikus futamban tizenkét mén és négy kanca áll rajtgépbe.

A 100 éves Kincsem Park az év utolsó napján is ünnepel

Bemutatták a 100 éves Kincsem Parkról készült könyvet






