Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

2026.07.26. 22:41
null
Littler ellenállhatatlanul játszott (Fotó: Getty Images)
A kétszeres világbajnok, címvédő és világelső Luke Littler impozáns játékkal 18–9-re legyőzte a hetedik kiemelt korábbi világbajnok Gerwyn Price-t a PDC Blackpoolban rendezett World Matchplay dartstornájának döntőjében.

A még mindig csak 19 éves Luke Littlert megközelíteni sem tudta senki a héten Blackpoolban zajló World Matchplay tornáján, komoly ellenállás nélkül masírozott be pályafutása során – és sorozatban – másodszor a viadal döntőjébe. Ahol Gerwyn Price volt az ellenfele, aki 2023 óta először jutott nagy PDC-tornán a döntőbe, és 2022 óta először játszhatott a hagyományosan a nyár legjelentősebb versenyének tartott blackpooli torna utolsó mérkőzésén. Az előjelek azonban nemcsak ezért nem a walesi korábbi világbajnok sikerét ígérték, hanem azért is, mert a Littler elleni legutóbbi kilenc meccsét sorozatban elvesztette.

S bizony a vasárnap esti finálé sem úgy indult, hogy annak végén majd Price örülhet, miután Littler valósággal repülőrajtot vett: 1–1 után sorozatban öt leget nyerve már 6–1-re vezetett – elsőre ráadásul egy demoralizáló 167-es kiszállóval vette el ellenfele kezdését. 

A meccs közepén Price legalább tartani tudta az eredményt, de miután a kiszállókkal (továbbra is) hatékonyan bánó angol tini 128-ról, majd 127-ről is befejezte a leget – utóbbi a harmadik brékjét jelentette –, 9–3 után olybá tűnt, vége a döntő érdemi részének.

Hamar kiderült, hogy hiába jár a walesi kimagaslónak számító 104-es átlag fölött, gyakorlatilag esélye sincs az ekkor 113-as átlag fölött járó Littler ellen, még úgy sem, hogy a végén azért még valamelyest kozmetikázott az eredményen, de kiderült, hiába minden erőfeszítést, Littlert ma sem lehetett legyőzni. Alig egy óra alatt 18–9-re lemosta Gerwyn Price-t, aki ezzel sorozatban tizedik alkalommal is legyőzött.

A 19 éves angol dartsos a World Matchplay 33 éve íródó történetében a döntők valaha volt legmagasabb átlagával, 111.53-mal diadalmaskodott, míg Price-nak az nyújthat – sovány – vigaszt, hogy az ő 104.97-es átlagánál jobbal még senki nem szenvedett vereséget a fináléban, és az eddigi 33 döntőből ez a teljesítmény 24 alkalommal elég lett volna a győzelemhez.

DARTS
WORLD MATCHPLAY
DÖNTŐ
Luke Littler (angol, 1., 111.53)–Gerwyn Price (walesi, 7., 104.97) 18–9

 

 

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 23:49

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:29

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.25. 00:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11

Rosszul lett a színpadon, Menzies feladta a Smith elleni mérkőzést a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.22. 20:57

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.21. 22:59

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
2026.07.21. 00:11