Két versenyzőnk is a negyeddöntőbe jutott az evezős-vb-n

K. Z.K. Z.
2026.08.26. 14:56
null
Pétervári-Molnár Bendegúz is bejutott a negyeddöntőbe (Fotó: Árvai Károly, archív)
Mindhárom magyar evezős vízre szállt szerdán az amszterdami evezős világbajnokságon. Gadányi Zoltána és Pétervári-Molnár Bendegúz is sikerrel vette az előfutamokat az egypárevezősöknél, míg Tamás Bence a harmadik lett a könnyűsúlyúak C-döntőjében.

Bár már vasárnap elkezdődött a világbajnokság Amszterdamban, az egypárevezősöknek szerdán volt először jelenésük, pedig a hölgyeknél öt, a férfiaknál hét előfutamra volt szükség, annyi nevező volt. A futamokból az első két helyezett automatikusan továbbjutott a 24 hajós negyeddöntőbe, a többi helyet a 14, illetve 10 legjobb időt elérő versenyzővel töltötték fel.

Jelenlegi legjobb női versenyzőnket, Gadányi Zoltánát a második futamba sorolták, ahol gyakorlatilag végig a holland Karolien Florijn és a szerb Jovana Arszics mögött a harmadik helyen ért célba 8:37.17-es idővel. Amit akkor még nem lehetett tudni, hogy minden futam tempója gyorsabb volt az övékénél, így – bár izgulni azért nem kellett – végül a 23. idő volt a magyar lányé. Az elődöntőbe jutáshoz ennél pénteken biztosan többre lesz majd szüksége az MTK evezősének. 

Nem így Pétervári-Molnár Bendegúznál, akinél nem kellett számolgatni, ugyanis a tokiói olimpiai bajnok Sztefanosz Ntuszkosz mögött, tőle szűk két másodperccel elmaradva, 7:30.78-as idővel a második helyen ért célba, így automatikusan továbbjutott a pénteki negyeddöntőbe a Budapesti EE háromszoros olimpikonja. 

A könnyűsúlyúaknál Tamás Bence már hétfőn vízre szállt, akkor nem sikerült kiharcolnia az elődöntőbe jutást, így szerdán a C-döntőben folytathatta szereplését egy indiai, egy paraguayi és egy perui versenyző társaságában. A VVSI versenyzője a táv nagyrészében az indiai Ajay Tyagi mögött a második helyen haladt, de a végén a paraguayi Matias Ramirez le tudta hajrázni, így végül meg kellett elégednie a futam harmadik, összesítésben pedig a 15. hellyel. Ezzel számára azonban még nem ért véget a vb, mert szombaton Gadányi Zoltánával a mix kétpárevezősök között is rajthoz állnak.

 

Legfrissebb hírek

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51

Elődöntős a magyar vegyes kétpár az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 17:40

Pétervári-Molnár 15., Gadányi 20. lett az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 11:20

Pétervári-Molnár C-, Gadányi D-döntős az evezős

Egyéb egyéni
2026.08.28. 15:06

Evezés: egy nyári világversenyérem a magyar utánpótlástól

Utánpótlássport
2026.08.26. 09:05

Tamás Bence nem jutott elődöntőbe az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.24. 17:15