Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2026.08.16. 10:10
null
A Los Angeles-i Grand Slam-viadalon újra az élmezőnyben vitorlázott Vadnai Jonatán, aki csak két ponttal maradt le a dobogóról (Fotó: Kyla Mclay)
Betegségek miatt tavasszal nem kezdte jól a Grand Slam szezont a 2028-as olimpiára készülő vitorlázónk, Vadnai Jonatán – akiről ráadásul menet közben az is kiderült, hogy asztmája van –, de remekül zárta, a Los Angeles-i viadalon 4. lett, a most következő dublini világbajnokságon pedig a dobogót célozza meg.

Két versenyen is részt vett Los Angelesben, a 2028-as olimpia helyszínén olimpiai és világbajnoki negyedik, Európa-bajnoki ezüstérmes vitorlázónk, Vadnai Jonatán, aki három hetet edzőtáborozott a tengerentúlon: az észak-amerikai bajnokságon a 7., az azt követő, jóval erősebb Grand Slam-viadalon a 4. lett. Bár a San Pedró-i helyszín kifejezetten szeles, az előbbi versenyen szinte teljes szélcsend volt, az edzőversennyé szelídült esemény unalomba fulladt, a második megméretésen viszont már újra jók voltak a körülmények.

„A két verseny között egy hétig edzettünk, a Grand Slamen már kifejezetten erős volt a szél, átlagban úgy tizenöt csomó – emlékezett vissza Vadnai Jonatán az év utolsó GS-versenyére. – Szinte mind ott voltak az olimpiai éremre esélyes riválisok, az angol, az ausztrál, az olasz és a holland válogatott, csak a világbajnok német Philipp Buhl és az olimpiai bronzérmes perui Stefano Peschiera hiányzott.”

Bár Vadnai Jonatán téli felkészülése nagyon jól sikerült, megnyerte a portugál Grand Prix-t, a jó előjelek ellenére a versenyszezonja nem alakult jól. Áprilisban, az első Grand Slamen norovírus döntötte le a lábáról, ami miatt az első nap után vissza kellett lépnie a versenytől, majd a hyeres-i GS-en is megbetegedett. Mivel lassan gyógyult, és továbbra is nehezebben vette a levegőt, itthon megvizsgálták, és az orvosok megállapították, hogy asztmája van.

„Ezt követte májusban az Európa-bajnokság, nagyon motivált voltam, hogy megmutassam magam, ráadásul Split nekem szinte hazai pálya, nagyon sokat edzek azokon a vizeken. A sebességem viszont nem volt elég ahhoz, hogy éremért harcoljak, végül a kilencedik lettem, ami csalódás volt a remek felkészülés után. Így jött el az év utolsó Grand Slam versenye Los Angelesben, ami nekem tulajdonképpen az első volt, amikor végre fizikailag is készen álltam, és az asztmámat is sikerült kezelni. Izgalmas viadal volt, végig az élmezőnyben haladtam, negyedik lettem, és csak két pontra voltam a bronzéremtől” – mondta az idei versenyszezonról Vadnai.

A két Los Angeles-i verseny azért is volt jó, mert jobban megismerték a helyi viszonyokat, a pályát, a szelet, gyakorolhatták élesben az új GPS-alapú – a magyar vitorlázó szerint az eddiginél igazságosabb – rajtolást és a versenyformátumot, amit ezentúl a világbajnokságon és az olimpián is alkalmaznak majd. A döntőket a kikötőben rendezték meg, nagyon közel a parthoz, ott tervezik majd két év múlva is.

„A kikötőben nagyon forog a szél, és mi a hullámokat nézzük, hogy belőjük a szél irányát, de a kőszórás miatt nem mindig látjuk, ami a stratégiát is hátráltatja egy kicsit, így a sors is beleszól abba, mi mennyire fog kifizetődni. De nem vagyok elégedetlen, végre jól éreztem magam a hajóban, tisztában vagyok azokkal az apróságokkal, amiken elmentek a pontok, és tudom, hogy ebből simán lehet jobb eredmény – fogalmazott Vadnai. – És elfogadtam azt is, hogy a szezonban nem minden alakult úgy, ahogy terveztem, de ettől még csinálni kell tovább.”

Az év utolsó nagy versenye a dublini világbajnokság lesz augusztus 23. és 30. között, Vadnai Jonatán már kiutazott a helyszínre, és ott is edz a vb kezdetéig. A helyszínt ismeri, ugyanis júniusban már egy hónapot töltöttek az ír főváros vizein az ausztrálokkal, az angolokkal és természetesen a házigazdákkal, hogy felmérjék a terepet.

„Szeretnék a dobogóért harcolni, és valamilyen fényes éremmel zárni az évet, főleg, hogy ilyen döcögős volt az idény. Persze meglátjuk, hogy alakul, de én igyekszem majd futamról futamra a maximumot nyújtani” – tette hozzá Vadnai Jonatán, aki a vb után sem pihenhet sokat, már szeptember végén megy vissza Splitbe a nemzetközi csapatához, és dolgoznia kell tovább, ugyanis jövőre januárban rendezik meg az év legfontosabb versenyét, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot Brazíliában.

 

Legfrissebb hírek

Hajón gurult be – Balatonfüreden, a Kékszalag Portban köszöntötték a világbajnok Vadnai Jonatánt

Egyéb egyéni
2026.09.04. 23:39

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Vadnai Jonatán: Életem legjobb hátszelével sikerült megkerülnöm a csapatot

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:36

Vitorlázás: Vadnai Jonatán aranyérmes az ILCA 7-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.08.30. 15:48

Vadnai Jonatán visszacsúszott az ötödik helyre az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:21

Vadnai Jonatán továbbra is harmadik az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.28. 20:21

Meghalt V. Harald norvég király – világ- és Európa-bajnok vitorlázó, olimpikon

Egyéb egyéni
2026.08.28. 10:30

Vadnai Jonatán őrzi harmadik helyét az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.27. 20:51