Érdi Mária továbbra is hatodik az ILCA 6-vb-n

2026.09.10. 17:23
null
Fotó: Nemzeti Sport, archív
Az Európa-bajnoki címvédő Érdi Mária a csütörtöki három futamot követően megőrizte hatodik helyét a vitorlázó ILCA 6 hajóosztály írországi világbajnokságán.

A Dublini-öbölben zajló viadalon az MVM Zrt. 28 éves világ- és Európa-bajnok hajósa a vb eredményközlője szerint a csütörtöki versenynap nem indult jól a magyar versenyzőnek, ugyanis elsőre egy 25. helyet szerzett, ezt követően azonban egy negyedik, valamint tizedik hellyel javított, megőrizve összetettbeli pozícióját.

Érdinek jelenleg 62 helyezési pontja van, az élen továbbra is az amerikai Charlotte Rose áll 20 ponttal, 13 egységgel megelőzve a belga Emma Plasschaert-t, 14-gyel a dán Anna Muncht.

Az aranycsoportból az éremfutamba a legjobb tíz kerül be, az ő pontjaikat megfelezik, és rájuk még két futam vár, így a kisebb pontkülönbségek miatt az eddigieknél nagyobb változások történhetnek a végső sorrendben.

Ez a szisztéma kedvezett Vadnai Jonatánnak, aki két hete ugyanitt megszerezte az ILCA 7 osztály első magyar világbajnoki címét.

Érdi célja, hogy éremmel zárja a vb-t.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:50

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45

ILCA 6-vb: Érdi Mária ötödik öt futam után

Egyéb egyéni
2026.09.08. 16:48

ILCA 6-vb: Érdi Mária negyedik három futam után

Egyéb egyéni
2026.09.07. 17:30

Érdi Mária: Szeretnék még többet tanulni magamról is

Egyéb egyéni
2026.08.07. 11:25