
A TF által a Facebookon közölt bejegyzésből kiderül, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően nyilvános pályázat után szeptember elsejével az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium jelölte ki az alapítvány új kuratóriumát és annak felügyelőbizottságát.
A kuratórium tagjai: Gyenesei Leila, Martos Éva Katalin, Sós Csaba, Rakaczki Zoltán, Vízkeleti Péter. A kuratórium elnöke Gyenesei Leila lett, aki öttusázóként váltóban kétszer világbajnoki címet szerzett: 2008-ban Budapesten és 2011-ben Moszkvában, nyári olimpián is öttusázóként szerepelt – 2008-ban – sőt, sífutóként ott volt a 2006-os téli olimpián is.
Az új kuratóriumi elnök Pósfai Gábor belügyminiszter, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kálnoki-Kiss Attila, a Belügyminisztérium sportért felelős államtitkára társaságában egyik első hivatalos programjaként részt vesz a TF szeptember 7-i hivatalos tanévnyitó ünnepségén.

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?





