Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

A nyílt tornán nem volt könnyű helyzetben a magyar csapat, hiszen a hétfőn az üzbégektől elszenvedett sokkoló, 4:0-s vereség után kellett asztalhoz ülni Románia legjobbjai ellen.
Az első táblán Rapport Richárd is vállalta a játékot, aki pár évig éppen keleti szomszédainkat képviselte a nemzetközi versenyeken. Ellenfele, Bogdan-Daniel Deac nem olyan rég még a 2700 Élő-pontszám felettiek táborát erősítette, így nem is csoda, hogy ez a parti döntetlennel ért véget.
Megosztozott a ponton ellenfelével Gledura Benjámin is. Ugyanakkor a két, világos színnel játszott partiban Lékó Péter és Bánusz Tamás is nagyszerűen állt. Sajnos a végén csak Lékó nyert, Bánusz elrontotta a számítógépes értékelés szerint is nagyon előnyös állását, és kikapott Filip Magoldtól. Így 3:1 helyett csak 2:2-re végzett Balogh Csaba csapata, és kettő helyett csak egy csapatpontot szerzett.
A rangadón a házigazda üzbégek 2.5:1.5-re legyőzték a címvédő Indiát, és az aranyérem első számú esélyesévé léptek elő.
A nőknél is két remi, valamint egy-egy győzelem és vereség volt a mérleg. Nomin-Erdene Davaademberel győzött, de Lázárné Vajda Szidónia kiapott, így itt is egy csapatpontot szereztek a mieink a fehéroroszok ellen.
Kedden szünnap, a hetedik fordulót szerdán játsszák.
SAKK
46. SAKKOLIMPIA, SZAMARKAND
Nyílt torna, 6. forduló (még 5 van hátra)
Magyarország–Románia 2:2
Bogdan-Daniel Deac (2644)–Rapport Richard (2726) döntetlen
Lékó Péter (2676)–Constantin Lupulescu (2569) 1:0
David Gavrilescu (2527)–Gledura Benjámin (2620) döntetlen
Bánusz Tamás (2587)–Filip Magold (2494) 0:1
Az állás: 1. Üzbegisztán 12 pont (141 Sonneborn-Berger-pont), 2. Kína 11 (138), 3. Örményország 11 (108), …28. Magyarország 9 (70.5)
Női torna, 6. forduló (még 5 van hátra)
Magyarország–Fehéroroszország 2:2
Aljakszandra Taraszenka (2228)–Gaál Zsóka (2357) döntetlen
Lázárné Vajda Szidónia (2289)–Varvara Poljakova (2233) 0:1
Veranika Abramkina (2254)–Papp Petra (2283) döntetlen
Nomin-Eredene Davaademberel (2315)–Julija Liavonava (2216) 1:0
Az állás: 1. Kína 12 csapatpont (151.5 Sonneborn-Berger-pont), 2. Kazahsztán 12 (135.5), 3. India 10 (128), …24. Magyarország 9 (92)








