
Három napra jelmezes szurkolók és a világ legjobb dartsjátékosai vették birtokukba a budapesti MVM Dome-ot, fantasztikus hangulatot teremtve a kiváló mérkőzésekhez. A magyar közönség ereje ismét megmutatkozott: előbb pénteken soha nem látott magyar sikernek örülhettünk, majd vasárnap abszolút nézőcsúcsot döntött a Hungarian Darts Trophy.
Sporttörténelmi magyar szereplés a VI. Hungarian Darts Trophyn
A rendező jogán négy magyar játékos vehetett részt idén is a legrangosabb magyarországi dartsversenyen, mindannyian a VI. Hungarian Darts Trophy első, pénteki versenynapján álltak színpadra. Az újonc Biró Milán és a már rutinosnak számító Borbély András számára az első forduló jelentette a végállomást, Kádár László és Major Nándor viszont győztes mérkőzéssel örvendeztette meg a szurkolókat. Ezzel sporttörténelmet írt a magyar darts: korábban még sosem jutott tovább két magyar játékos a Hungarian Darts Trophyn.

Ráadásul nem is akárhogyan: Kádár és Major is döntő leges csata végén örülhetett. Az 57 éves marosvásárhelyi születésű Kádár László – aki egyébként először játszott PDC-színpadon – a World Cup of Darts-győztes Daryl Gurney ellen, míg Major Nándor a kiváló balkezes holland, Nils Zonneveld ellen aratott 6:5-ös győzelmet. Így szombaton is drukkolhatott az MVM Dome közönsége két hazai játékosnak, akik ráadásul világsztárok ellen léptek színpadra: Kádárt Jonny Clayton, míg Majort Gian van Veen búcsúztatta.

Ha már világsztárok: a PDC élmezőnyének tagjai a mérkőzések utáni interjúkban rendre hangoztatták, hogy a budapesti a kedvenc versenyük, a helyszín és a közönség is különleges. A magyar gyökerekkel bíró Dirk van Duijvenbode pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy komolyan fontolóra vette, hogy Magyarországra költözzön a későbbiekben. A szurkolók tehát kitettek magukért, de a játékosok sem maradtak adósak a jó teljesítménnyel.
A 16 kiemelt játékos közül 12 továbbjutott a szombati programban, némi meglepetésre az első kiemelt Luke Humphries viszont nem. A mezőnyben lévő világbajnokok sikerrel vették az első akadályt: Rob Cross és Michael van Gerwen is győzött a második fordulóban, hogy aztán a legjobb 16 között mindketten elbúcsúzzanak. Nem úgy a kétszeres világbajnok Gary Anderson, aki meg sem állt a fináléig.

A magyar közönség nagy örömére a hétvége legmagasabb körátlagát (105.27) produkálta Gary Anderson, aki először lépett színpadra a Hungarian Darts Trophyn. Ha már itt volt, egészen a döntőig is menetelt, ahol azonban a kiváló formába lendülő Ross Smith felülmúlta a skót legendát.

Nézőcsúcsot hozott a vasárnap
A legendás játékosoknak és a kitűnő mérkőzéseknek hála napról napra egyre többen látogattak ki az MVM Dome-ba, majd vasárnap az izgalom a tetőfokára hágott. A verseny végkifejletére vasárnap több mint 10 ezren voltak kíváncsiak, az utolsó, esti etapra pedig 6000 szurkoló váltott jegyet – mindkettő rekord, új nézőcsúcs a PDC European Tour-sorozatában. A VI. Hungarian Darts Trophy háromnapos programjára összesen több mint 23 ezer drukker látogatott ki.

A Darts Event tehát hatodik alkalommal is elhozta Budapestre a darts száguldó cirkuszát, a VI. Hungarian Darts Trophy több szempontból is emlékezetes esemény, felejthetetlen élmény volt. Ebben lehet részed neked is 2027-ben, hiszen jön a VII. Hungarian Darts Trophy, amivel kapcsolatban hamarosan friss hírekkel érkezünk!
A VI. Hungarian Darts Trophy főtámogatói az MBH Bank és az MVM, kiemelt támogatója a MOL.
További információ: https://www.dartsevent.com/







