Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

A szervezők közlése szerint a cél változatlan: mozgásra ösztönözni, közösséget építeni és megmutatni, hogy napi két kilométer is elég lehet ahhoz, hogy a rendszeres sport az életünk részévé váljon.
A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) által életre hívott kezdeményezés immár harmadik alkalommal indul útjára. A program 2025 őszén mutatkozott be, az idei tavaszi fordulóban pedig már 23 futókör kapcsolódott be.
Az őszi kihíváshoz Barcson, Budapest X. kerületében két helyszínen – a Sportligetben és az Óhegy parkban –, Csanyteleken, Csepelen, Dabason, Dunakeszin, Kakucson, Karcagon, Kiskunmajsán, Marcaliban, Ócsán, Orosházán, Pápán, Szarvason, Tiszavasváriban és Túrkevén lehet csatlakozni.
A szabály egyszerű: a résztvevőknek 21 egymást követő munkanapon legalább két kilométert kell futva vagy gyalogolva teljesíteniük valamelyik kijelölt futókörön. A mozgást reggel 6.00 és 6.30, vagy este 18.00 és 18.30 között kell elkezdeni, a teljesítést pedig a GeoGo alkalmazás segítségével kell igazolni.
Aki 21 nap után sem állna meg, folytathatja: a kihívás duplázható, sőt triplázható is, vagyis 42, illetve 63 egymást követő munkanapon keresztül is teljesíthető. A kihíváshoz nemcsak a futók, hanem a futókörök is csatlakozhatnak az elkövetkező időszakban.
Közleményükben a szervezők kiemelik: a 21 Napos Kihívás ezúttal is többről szól a megtett kilométereknél, az egyik legfontosabb cél, hogy a résztvevők egymást motiválva alakítsanak ki rendszeres mozgásra épülő életmódot, miközben a helyi futóközösségek is tovább erősödnek.
A sikeres teljesítők egyedi grafikájú, fehér technikai pólót kapnak. Az őszi forduló ráadásul az Ötpróbához is kapcsolódik: a december 3-ig tartó időszakban havonta egy, összesen legfeljebb négy extra Ötpróba-pont szerezhető.
A kijelölt futóköröket a GeoGo alkalmazásban lehet megtalálni.
(MTI)

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában






