80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve
A hivatalos irataiban szereplő nevét csak kevesen ismerik: Kriegs-Au Beatrix. 1946. október 13-án született, majd ezen a néven anyakönyvezték a budapesti polgári család harmadik gyermekét, akinek anyai nagyapja, Kehrling Béla igazi polihisztor volt: labdarúgóként négyszer szerepelt a magyar válogatottban, emellett jéglabdázott, teniszezőként két olimpián is pályára lépett, asztaliteniszezőként az 1926-os világbajnokságon csapatban aranyérmet, párosban pedig Mechlovits Zoltán oldalán ezüstérmet szerzett. Beatrix egy osztálytársa unszolására 1960-ban a KSH asztalitenisz-szakosztályához került – ennél jobb aligha történhetett volna vele. Gyorsan kiderült, kivételes érzéke van ehhez a sportághoz, ám ahhoz, hogy versenyeken indulhasson egy fontos kérdésben döntenie kellett: akkoriban úgy tartották, nem magyar néven (Kriegs-Au) sportolni sem lehet, ezért választani kellett egy másikat.
„Nem tudtam, milyen nevet válasszak, abban viszont biztos voltam, nem olyat szeretnék, amiből sok van, tehát semmiképpen sem szeretem volna Kis vagy mondjuk Kovács lenni – idézte fel lapunknak a névváltoztatás körülményeit. – A KSH belső telefonkönyvét lapozgattam, amikor valaki – már nem emlékszem ki volt – a Kisházit javasolta, amit elfogadtam.
 Született: 1946. október 13., Budapest |
Csak a pingpongasztalnál lett Kisházi, hivatalosan ugyanis sohasem magyarosított, ami a későbbiekben egyszer majdnem problémát okozott.
„Franciaországba utaztunk egy versenyre, ehhez akkoriban még vízum kellett – mesélte Kisházi Beatrix. – Korábban a vízumot mindig a hivatalos nevemre, azaz a Kriegs-Aura állították ki, azonban akkor Kisházi szerepelt a papíron, de ezt már csak a repülőn vettem észre. Aggódtunk mi lesz, de végül a csapattal utazó kísérő, akinek a jelenléte akkoriban természetes volt, gyorsan elintézett mindent, így gond nélkül asztalhoz állhattam.”
A hazai és a nemzetközi pingpongvilág szereplői, a neve helyett inkább azzal foglalkoztak, miként lehetne legyőzni – a megoldást csak keveseknek sikerült megtalálniuk. Klasszikus védekező stílusával őrületbe kergette ellenfeleit, pedig egyszerű volt a titka: tökéletes védekezéssel a túloldalon állónál eggyel többször tette vissza a labdát. Pályafutását 1960-ban a Statisztikában kezdte és ott is fejezte be 1984-ben, a legendássá vált Ormai-birodalom egyik alappillére, ékköve volt. Az ázsiaiak között akadt, aki jobb volt nála, Európában viszont alig: mai napig tartó holtversenyes rekord, hogy négyszer is sikerült megnyernie az Európa Top 12-t (illetve annak utódját), a Top 16-ot – ezt rajta kívül csak a holland-kínai Li Jiao mondhatja el magáról –, s a kontinensbajnokságról is van nyolc érme, ebből három arany.
„Minden sikerem szép emlék, de ha ki kellene emelnem valamit, az Európa Top 12-n elért győzelmeimet mondanám, mert olyan versenyen tudtam négyszer is az első helyen végezni, amelyen Európa legjobb tizenkét játékosa indult, s a körmérkőzéses lebonyolítás miatt tizenegy nehéz meccsen át vezetett az út a dobogó tetejére.”
Az Európában verhetetlen, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját sorozatban nyerő Statisztika 25 kupasikeréből 12-ben vállalt szerepet, 26 magyar bajnoki címet gyűjtött, majd, amikor az 1984-es országos bajnokságon olyan játékostól kapott ki, akitől korábban még soha, úgy döntött leteszi az ütőt. A búcsút követően is maradt a Statisztikánál, edzőként 2011-ig segítette a klubot, számos tehetség fejlődését segítette, köztük Fazekas Máriáét és Póta Georgináét.
„Amióta visszavonultam, nagymamaként a család, a gyermekeim és a három unokám került előtérbe, igyekszem minél több időt velük tölteni. Az egészségem? Ebben a korban már nem minden tökéletes, de köszönöm, jól vagyok.”
Legyen ez így még nagyon sokáig: Isten éltesse a 80 esztendős Kisházi (Kriegs-Au) Beatrixot!
