„Hatalmas kihívás, de teljesíthető!” – címvédőként sem sima az út Los Angelesbe

– Szép feladat, nagy kihívás, de egyáltalán nem könnyű. Jól meggondolta, illetve kérdezem másként: egyértelmű volt, hogy megpályázza a férfi párbajtőrözők vezetőedzői posztját?
– Az egyértelmű, hogy szép feladat, és persze nem könnyű, ám az egyáltalán nem volt az, hogy pályázok. Mintha hullámvasúton ültem volna, míg végül döntöttem, hol a nem, hol az igen volt az erősebb bennem. Volt, hogy azt gondoltam, nem biztos, hogy kell ez nekem, ám végül az az érzés kerekedett felül, hogy szeretnék segíteni a fiúknak, ez a csapat megérdemli, hogy újra ott legyen az olimpián – válaszolta Andrásfi Tibor, a férfi párbajtőrcsapat nemrég kinevezett fegyvernemi vezetőedzője.

– Ha Dávid László megkapta a kérdést, hogy a női kardcsapat élén csak veszíteni lehet, hiszen eddig az a válogatott is szállította a sikereket, a felvetés önnél is helytálló azzal a csavarral, hogy a férfi párbajtőrcsapat január óta árnyéka önmagának, hiába az egyéni sikerek, a négyes valahogy nem áll össze a páston.
– Valóban, leginkább csak veszítenivalóm van, lehet ebben a feladatkörben. A férfi párbajtőrcsapat megnyerte Párizsban az olimpiát, sokan gondolhatják, magától értődő, hogy a fiúk ott lesznek Los Angelesben is, holott legalább nyolc olyan négyest tudnék mondani csak Európából, amelyiknek esélye van a kvótaszerzésre, de ugye az olimpián egy fegyvernemben csak nyolc csapat indulhat. Vagyis a feladat, a kihívás hatalmas, ezzel tisztában vagyok, de úgy gondolom, a fiúk képesek a kvóta megszerzésére.

– A kezdetek óta fia, Andrásfi Tibor edzője, a pályázat megírásakor, beadásakor számított valamit ez a rokoni kapcsolat akár így, akár úgy?
– Mindig is azt mondtam, Tibire a teremben sportolóként tekintek, akárcsak a többiekre. Ott mindenki egyforma, s bár nyilván másak az érzéseim, amikor ő van a páston, kifejezetten fontosnak tartom, hogy versenyzőként tekintsek rá. A srácoknak is azt mondtam, eddig is ezt tartottam szem előtt, ezentúl is próbálok objektív lenni, és így meghozni a döntéseket.

– Éppen a fia válogatottsága okán évek óta ott van a nagy versenyeken, a férfi párbajtőrcsapat idei teljesítményét is a közelből követhette. Hogyan élte meg?
– Ezek a fiúk olimpiai bajnokok lettek Párizsban, és még mindannyian fiatalok – ezt azért hangsúlyozom, mert az aranyat fel kellett dolgozni, s ez nem ment mindenkinek könnyen. A jövőben is sokat kell dolgoznunk ezen a téren: sokat meríthetnek a srácok abból, hogy győztek Párizsban, ám az olimpiai arany nem fog tust adni a páston. Dolgozni kell keményen, ugyanúgy, ahogy az olimpia előtt.

– Nem arról van szó, hogy a fiúk elfelejtettek vívni, hiszen egyéniben mind a négyen hoztak egy-két nagyobb győzelmet. Nem gondolja, hogy sokkal nehezebb megoldani egy mentális problémát, mint egy fizikait, vagy éppen technikait?
– Ez így van: a csapatkohézió egy ideje nem működik úgy, mint korábban. Ám nem szabad elfelejteni azt sem, hogy egy olimpiai bajnok csapat sokkal inkább a figyelem középpontjába kerül, mindenki ezt a csapatot akarja megverni, készülnek belőlünk, kielemeznek minket. Egyébként a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a videós elemzésekre, szeretném rendszeressé tenni, s szeretnék olyan mankót, segítséget adni a fiúknak, ha netán pánik van a páston, a versenyen, legyen hová nyúlniuk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a válogatott keret legtöbb tagjának edzője voltam az utánpótláscsapat irányításakor, ismerek mindenkit, ők is engem. Szeretném tovább erősíteni a meglévő kapcsolatokat, azt, hogy bízzanak bennem a versenyzők, s tudatosítani bennük, hogy számíthatnak rám. Csak csapatként érhetünk el újabb sikereket.

– Mindenki tud csapatban gondolkozni?
– A vívás egyéni sportág, itt magadért küzdesz, ám ha egyik nap versenyt nyersz, másnap gyakorta azzal kell egy csapatot alkotnod, aki az előző napon még a vetélytársad volt. Ilyenkor minden mást félre kell tenni, csak a csapat számít. Ez az, ami hosszú ideig működött nálunk – az én feladatom az is, hogy ezt valahogy visszabillentsem a normális kerékvágásba.

– Az olimpiai bajnoki cím védőjének egyértelműen a kvótaszerzés lehet csak a célja?
– Nagyon nehéz lesz a kvalifikáció: nekünk ebben a sorozatban az első verseny a júniusi kontinensviadal, majd a júliusi világbajnokság lesz, akkorra kell mentálisan, fizikailag és technikailag is olyan állapotba kerülniük a fiúknak, hogy onnan már éremmel, érmekkel térhessünk haza. Hiszem, hogy sikerül a kvalifikáció, ha nem bíznék a fiúkban és magamban, nem is vállalkoztam volna a feladatra. 

Casablancában az olimpiai négyes kezd

Október 15. és 18. között mind a három fegyvernem – és mind a női, mind a férfivonal – számára elrajtol a világkupa-sorozat: a tőrözők Takamacuban, a kardozók Oránban, a párbajtőrözők Casablancában randevúznak, s lévén vk-viadal, csapatversenyeket is rendeznek mindhárom helyszínen. Andrásfi Tibor vezetőedző az első vk-fordulóban a párizsi négyest, vagyis Andrásfi Tibort, Koch Mátét, Nagy Dávidot és Siklósi Gergelyt küldi harcba, de persze „nem itt dőlnek el a nagy dolgok, ugyanakkor szeretném, ha a csapat minél előbb összekovácsolódna”.

„Jobb is, ha elfelejtjük a párizsi aranyat”

Nehéz hónapok vannak a férfi párbajtőrcsapat mögött: a lejtmenet januárban kezdődött, onnantól a világkupa-sorozatban a kvartett kétszer nem jutott be a nyolcba, egyszer pedig még a 16-ba sem. Aztán jött júniusban az Európa-bajnokság Antonyban, hetedik lett a négyes, a júliusi hongkongi világbajnokságot pedig a tizedik helyen zárta. Homokszem került a gépezetbe, az olimpiai bajnokok igyekeztek visszatérni a jó útra – egyéniben jöttek is a sikerek, a csapategység valahogy mégsem volt az igazi…

„Árnyékai vagyunk önmagunknak. Már nem félnek tőlünk a többiek, nem hiszik el a cseleinket, nem uraljuk az asszókat – fogalmazott júniusban, az Eb után Siklósi Gergely. – Ha sikertelenek vagyunk vagy nem úgy megy a vívás, kapaszkodhatunk abba, hogy bajnokok vagyunk, de mi nem így gondolkozunk. Sokszor jobb is, ha elfelejtjük a párizsi aranyat, nem szabad magas lóról vívni: a küzdést újra lángra kell lobbantani! Az, hogy rossz úton járunk, idén mutatkozott meg igazán, de éppen jókor. Még időben. Mind a négyünknek kellenek a pofonok ahhoz, hogy képesek legyünk újraépíteni magunkat – újra kell definiálni az olimpiai bajnoki csapatot.”