Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről
– Vágjunk egyből a közepébe: minden idők legrosszabb magyar szereplését hozta a még mindig zajló ljubljanai Európa-bajnokság. Mit gondol erről?
– A statisztikákat nem figyelem, de ha így van, szomorú vagyok, ennél jobb szereplésben bíztam – mondta Harczi Zsolt, az asztaliteniszezők szakmai igazgatója. – Remélem, az elkövetkezendő időszakban előrelépünk, már csak azért is, mert olimpiai ciklusban gondolkozom. A cél, hogy a Los Angeles-i olimpiára minél több kvótánk legyen, s hogy jó eredményt, lehetőleg pontszerző helyezést érjünk el.
– A mostani Eb tükrében ez merész reménynek tűnik, nem?
– Ezért dolgozunk. Most mindent ennek rendelünk alá.
– Ha kicsit mélyebbre ásunk, szembetűnő, hogy a nőknél egyesben és párosban sem volt magyar az Európa-bajnokság főtábláján, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ennek tudatában jó döntésnek tartja, hogy ifjúsági korú játékosokat hoztak helyzetbe?
– Nézze meg a hazai ranglistát, most ők a legjobbak. A Nagy testvérek, Rebeka és Judit áll az első két helyen, őket Dohoczki Nóra követi, s a Ljubljanában még szerepet kapó Pétery Johanna a nyolcadik. Az aktuális magyar bajnok Nagy Judit, a legutóbbi Top 10-bajnokságot pedig Nagy Rebeka nyert meg, Dohoczki második, Pétery negyedik lett. Ezek a tények.
– Ez igaz, de a fiatalok nem most, hanem már korábban bekerültek a felnőttválogatottba, akik pedig addig alkották a csapatot, partvonalon kívülre kerültek, nem utaztak nemzetközi versenyekre. Nem lenne meglepő, ha ez a motivációra is negatívan hatna.
– Szponzori pénzen utazhattak volna, de arra is megvolt a lehetőségük, hogy a hazai versenyeken bebizonyítsák, helyük van a válogatottban, erre utaló jeleket azonban nem láttam. Ha őszinték akarunk lenni, a korosztály, amelyikről most beszélünk, Póta Georgina és Madarász Dóra kivételével nem ért el igazán kiemelkedő eredményt. Pótának a kora miatt már nem a válogatott az elsődleges, Madarász pedig, akárcsak Bálint Bernadett, lemondta a válogatottságot. Akárhogy keresem, nem látok olyan huszonkét-huszonhat éves női játékost idehaza, akire építeni lehetne. Ki kell jelenti, a nőknél, de egyébként a férfiaknál is generációk estek ki a magyar asztaliteniszből.
– Ha megfordítom és a fiatalok szempontjából nézem, nem érzi rossz megoldásnak, hogy gyakorlatilag harc nélkül kapták meg a címeres mezt? Mit gondol, mit üzen ez nekik, milyen hatással lesz rájuk?
– A következő évek adnak választ arra, jó döntést hoztunk-e, de úgy látom, az elszántságukra, a motiváltságukra nem lehet panasz. Egyébként pedig a korábban említettek miatt kényszerpályán voltam, egyetlen elfogadható opciót láttam, a fiatalok felé fordulást.
– Ha ezt elfogadjuk, hogyan történhetett meg, hogy a sportág egyik nagy ígéretének tartott, az U13-as világranglistán második helyen álló Fazekas Lizett már horvát színekben versenyez, mert edző-édesapjával nem tudtak kompromisszumos megoldást találni?
– Higgye el, sok kompromisszumot kötöttem Fazekas Péterrel, de ezeket ő sohasem tartotta be.
– Nem állunk olyan jól a tehetségekben, hogy akár csak egyről is lemondjunk, nem gondolja?
– Kétségtelen, hogy tehetséges, de azt most még senki nem tudja megmondani, mire viszi hosszú távon.
– Ahogy a többiekről, a most a válogatottat alkotókról sem.
– Ez igaz, annyi különbség mégis van, hogy ők azért már ifjúsági korúak, Fazekas Lizett pedig még csak tizenhárom éves. A magam részéről minden jót kívánok neki.
– Beszéljünk a férfiakról is, elvégre ők is elmaradtak a várakozástól. Velük mi történt?
– Szomorú vagyok, hogy az ő esetükben sem úgy sikerült az Eb, ahogy terveztük. Azt gondoltam, egyesben mindhárom játékosunk eljut a főtábláig, de végül csak ketten kvalifikáltak, s ott már András Csaba és Szudi Ádám sem tudott meccset nyerni. Pedig az elmúlt időszakban akár a nemzetközi versenyeken, akár a Bundesligában mutatott forma és eredmények ismeretében ennél jobb szereplésben bíztam. Ettől függetlenül megyünk tovább, mint mondtam, Los Angeles van a fókuszban, a felkészülésünket a 2028-as olimpiának rendeljük alá.
