Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő-vk-n

2026.10.14. 15:16
null
Rédecsi Máté (Fotó: Földi Imre, archív)
Rédecsi Máté döntőbe jutott és ott a hetedik helyen végzett a férfi gyorstüzelő pisztolyosok között a Kairóban zajló sportlövő-világkupaversenyen szerdán.

A kétnapos, 60 lövéses alapverseny első napját követően Rédecsi 290 körrel a 11. helyen állt, majd szerdán ismét 290 kört ért el, 580 körös összeredményével pedig feljött a még éppen döntőt érő nyolcadik pozícióba.

A fináléban aztán az első és a második ötös sorozatban három-három, a harmadikban pedig négy pontot ért el (9.7 körnél jobb eredmény ér pontot), így 10 ponttal a hetedik helyen fejezte be a kieséses viadalt.

A szám másik magyarja, Nagy Ákos Károly kedden 293 körrel a negyedik pozícióban állt és szerdán 15 lövés után is még az ötödik volt, az utolsó három ötös szériájában viszont több hiba is becsúszott, így 577 körrel a 17. pozícióban végzett.

A nap másik versenyszámában, női légpisztolyban Fábián Sára Ráhel 575 körrel zárta az alapversenyt, és egy körrel lemaradt a fináléról, 15. lett. Az ebben a számban olimpiai nyolcadik Major Veronika pedig 571 körrel a 28. helyen zárt.

Kedden a női kisöbű szabadpuska 3x20 lövéses összetett versenyében Nagybányai-Nagy Anna is csak egy körrel csúszott le a döntőről, s 587 körös eredményével a 12. helyen fejezte be a számot.

A kairói vk-viadal az utolsó nagy nemzetközi verseny a november 3-án rajtoló olimpiai kvalifikációs dohai világbajnokság előtt, melyen minden ötkarikás egyéni számban három-három Los Angeles-i kvóta talál gazdára.

 

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Sportlövő Eb: Fábián ötödik, Major hetedik női sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.09. 16:22

Rédecsi Máté jól kezdett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.08. 18:00

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
2026.04.11. 16:07

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Rédecsi és Major sikerét hozta a pisztolyosok országos bajnokságsa

Egyéb egyéni
2026.03.13. 17:52

Légfegyveres Eb: hetedik a férfi pisztolyos csapat a trió számban

Egyéb egyéni
2026.03.04. 13:56