Vég Zsombor ipponnal nyerte meg az első meccsét a cselgáncs-vb-n

Alig egy hete vették le Vég Zsombor hüvelykujjáról a kötést, épphogy összeforrt a csont benne, így el tudott utazni a baki világbajnokságra. A szokásos felkészülést, edzőtáborokkal, teljes értékű edzésekkel nem végezhette el, de amit tudott megtett, hogy a lehető legjobb formában érkezzen meg a viadalra. Lehetett volna szerencsésebb, ami a sorsolást illeti, hiszen már a 64 között a világranglista-13.-at kapta. Igaz, Dzsahongir Madzsidovot korábban már sikerült megvernie (2025-ben egy kínai Grand Prix-n csaptak össze), de a tádzsik életveszélyes rivális volt.
Kettejük párharcában sokáig dominált is, indított, az övénél rángatta Véget, de átfordítania nem sikerült. A kezdeti lendület valamelyest alábbhagyott, az olasz bírónő pedig ezt páros intéssel „jutalmazta”. A hosszabbításban Végnek két sidója birtokában nem volt más választása, mint támadni. Semmiképp sem akarta intésekkel elveszíteni a meccset, indított is, hosszú lábaival a tádzsik mögé ért, ezzel párhuzamosan teste erejét és a gravitációt kihasználva húzta őt a föld felé, a kettő együtt pedig soknak bizonyult a riválisnak, hanyatt esett, és ezzel véget ért a párharc.
Vég Zsombor ipponnal jutott tovább a 32 közé, ahol a grúzok Európa-bajnoka, Ilja Szulamanidze volt az ellenfele. Vele korábban hétszer mérkőzött meg, mindegyik alkalommal vesztesen hagyta el a tatamit – és mint később kiderült, ezúttal sem tört meg a jég, Vég búcsúzott a második fordulóban.
„A sorsolás láttán ez volt sajnos a maximum”
– Hogy van a hüvelykujja?
– Őszintén szólva azért éreztem meccs közben, de próbáltam kizárni – válaszolta kérdésünkre a 100 kilogrammos dzsudoka. – A fogásfelvételben viszont nem gátolt. Inkább azt éreztem, hogy a bal kezem kevésbé erős, mint a jobb, mert arra kevésbé tudtam edzeni az ujjtörés miatt, de nem mondom, hogy ez számított, mert az örökmérlegünk 8–0 Ilja Szulamanidzének.
– Mennyit hagyott ki az edzésből?
– Két hónapot nagyjából, de ennek ellenére az erőmmel nem volt különösebb gond. Nem voltam ágyhoz kötve, mint amikor a vállamat műtötték meg. Most fogni nem tudtam sokáig, de a karomhoz hozzá tudtam kötni, ragasztani súlyokat, és azokkal edzettem a konditeremben. Viszont dzsúdózni nem tudtam.
– Mit szólt, amikor látta, hogyha túljut az első körön, akkor a grúz rivális következik?
– Akkor láttam, amikor a kötés még az ujjamon volt, hát finoman fogalmazva: nem örültem neki. Nagyon sokszor összekerülök vele, ő a mumusom, már gyerekkorom óta. Ha vezettem ellene meccs közben, akkor is mindig fordítani tudott. A tádzsik srác – akivel először küzdöttem – is nagyon jó versenyző, sok olyan dzsúdóst folyton megver, akiktől én néha kikapok, de az ő stílusa jobban fekszik nekem. Most izgultam miatta, különösen, mert a jobbos felállása miatt nagy szükségem volt arra, hogy minél többet használjam a bal kezemet. A sorsolás láttán sajnos ez volt a maximum.









